Kivételezett helyzetbe került a múlt héten csütörtökön egyetemünk néhány harmadéves BSc edző szakos, illetve másodéves BA szakedző szakos hallgatója: testközelből nézhették meg a jelenlegi legjobb magyar férfiteniszező, Fucsovics Márton edzését a Budai Tenisz Centrumban. A tréninget Márton edzője, a tanítványával évek óta fantasztikus munkát végző Sávolt Attila tartotta, az edzőpartner pedig Bartakovics Marcell volt, aki a Testnevelési Egyetem harmadéves hallgatója a BSc edzői levelező szakon.
Fucsovics és Sávolt rendkívül közvetlen volt, a szünetekben oda lehetett menni hozzájuk kérdéseket feltenni, ők pedig örömmel válaszoltak. Mártonék az öthetes alapozó időszak kellős közepén járnak éppen, naponta 6-7 órát töltenek edzéssel.
Kell is az erő és a jó forma, hiszen egy hónap múlva kezdődik a 2019-es esztendő első Grand Slam-tornája, a melbourne-i Australian Open, amelyen tavaly Fucsovics egészen a nyolcaddöntőig menetelt – s ott a későbbi bajnoktól, a legendás Roger Federertől kapott ki.
S miközben Marciék a következő időszak programjáról számoltak be, a szomszédos pályán Babos Tímea kezdett el edzeni, úgyhogy hallgatóink egyszerre két klasszis teniszezőnket láthatták munkában – mondani sem kell, hogy a TE „küldöttsége” micsoda élménnyel lett gazdagabb!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001