Hallgatóink Lengyelországban jártak
2017. július 18.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Az ISAB (International Sport Association of Budapest) júniusban nyolc új tehetséges fiatalnak adott lehetőséget arra, hogy közelebbről megismerkedjenek Európa sokszínűségével, kultúráival és a nem formális tanulás előnyeivel. A kiutazó nyolc fős delegációból öten TF-es hallgatók voltak, közülük Katona Zsófia egyben a Klebelsberg Kuno Szakkollégium növendéke is. Az ő beszámolóját olvashatjátok a programról.

2017. 06.21- 30. között nemzetközi csereprogramra került sor a lengyelországi Poronin városában. Öt országból (Bulgária, Litvánia, Írország, Lengyelország, Magyarország) 40 fiatal vett részt a programban, így hazánkat is 8 fős delegáció képviselte. A projekt célja volt, hogy más kultúrákat megismerjünk, elfogadjunk, valamint az outdoor- és sporttevékenységeken keresztül minél inkább toleráljuk, elfogadjuk a köztünk rejlő különbségeket, képesek legyünk csapatban dolgozni, együttműködni olyanokkal is, akik más kultúrával, értékrenddel rendelkeznek. A témák feldolgozásában 2 vezető volt a 9 nap alatt a segítségünkre, ők különböző workshopok és sporttevékenységek, játékok, feladatok szervezésével biztosítottak számunkra programokat.

Hallgatóink Lengyelországban jártak

Az első napot mindenki a fárasztó, hosszú utazással töltötte. Ki repülővel, ki busszal 4-24 óra utazás után érte el a szálláshelyünket. A magyar delegáció 9 órás zötykölődés után az éjszakai órákban foglalta el szobáit.

A második napon a délelőtti órákat ismerkedős játékokkal kezdtük. A nagy létszám miatt kezdetben 2 csoportban dolgoztunk, majd közösen. A délutánt a terület, a falu megismerésével, felderítésével töltöttük. Szabadidejét ki vásárlással, ki a medencében, ki sportolással vagy futással töltötte, este pedig a medencés nyitó buli következett!

Hallgatóink Lengyelországban jártak

A harmadik napon a csapat és sportjátékok kaptak nagy szerepet a délelőtt folyamán, délután pedig ezek értékelésével, illetve az identitás-diverzitás kérdéskörével foglalkoztunk. Ezen a napon kellett minden nemzetnek egy saját játékot prezentálni, és levezetni a többi résztvevőnek. Nagy sikert aratott az általunk tanított számháború, és mi is számos új játékkal bővíthettük eddigi repertoárunkat. Az első nemzeti estet a házigazda lengyelek prezentálták. Ezek a nemzeti estek általában tízkor kezdődtek. Power Point-os bemutatók, kisfilmek, videók, vicces tények az országról, különleges szokások, nyelvi sajátosságok kerültek a porondra, melyet általában egy tesztes vetélkedő követett az adott országról. Ezen felül kivétel nélkül mindenki hozott valamilyen nemzeti ételt és italt. Interaktív estet tartott mind az öt nemzet, és saját táncukat megtanítva indították el a mulatságot.

A következő napot Krakkóban töltöttük. A 2 órás utazást követően a főtéren gyülekeztünk, és az egyik résztvevő lengyel lány vezetésével megtekintettük a város nevezetességeit. Felmentünk a várba, számos templomot meglátogattunk, valamit a sétálóutca ajándékboltjaiban is volt időnk nézelődni. A szabadidőt a piacon barangolva, és egy kávézóban megpihenve töltöttük, este pedig kellemesen elfáradva értünk vissza szállásunkra.

Hallgatóink Lengyelországban jártak 3

Vasárnap sportjátékokkal és workshopokkal készültek a szervezők. Az építő kritika, formáló- segítő értékelés témakörét boncolgattuk csoportokra bontva különböző állomásokon, más-más témával, szituációval a középpontban. Az esti órákban néhányan a helyi templomban tartandó misét is meghallgattuk, majd a vacsorát követően az írek nemzeti estjén vettünk részt.

A hétfői nap, számomra a program fénypontját jelentette. Az első túránkat tettük az 1600 méteren elterülő Fekete-tóhoz. Festői környezet, gyönyörű 2000 méteres hegyvonulatok, friss levegő és jó társaság biztosította a mindenki által annyira várt túranap sikerét. Az időjárás is kedvezett nekünk, csodálatos képeket készített mindenki! A hétfői est házigazdái a litvánok voltak.

Kedden Zakopaneba látogattunk el, ahol rengeteg szabadidőt hagytak nekünk az ajándékok, képeslapok vásárlására, de volt lehetőségünk felmenni a Gubalowkara is (akár vonattal, akár gyalogosan) ahonnan kiváló panoráma nyílt a szemben elterülő Magas-Tátrára. Ezen az estén a bolgárok mutatták be hazájukat, és láttak vendégül minket nemzeti finomságaikkal.

A szerdai napon második, kicsit már nehezebb túránkat tettük az Öt-tó völgyében. A két csodálatos tavon túl néhány vízesés, no meg persze az elmaradhatatlan hegyek tarkították utunkat. A túra fáradalmaival nem törődve este rajtunk volt a sor, hogy a résztvevő nemzetek közül utoljára, bemutassuk hazánkat a nagyérdeműnek.

Utolsó előtti délelőttünket a legsikeresebb sportjátékokkal töltöttük, délután pedig a program, a szervezők értékelése, visszajelzés, és búcsúzás következett. A hajnalig tartó beszélgetések és a búcsúüzenetek írása igazolták, hogy 9 nap alatt sikerült új barátságokat szőni, kapcsolatokat építeni egymással. A búcsúzás persze csak ideiglenes, hiszen a nyár végén Írországban folytatódik a projekt ugyanezen résztvevőkkel!

Pénteken mindenki kicsit fáradtan, lehangolva vágott neki az előtte álló útnak, de ugyanakkor rengeteg élménnyel, és ismerettel gazdagodva, az augusztusi találkozás reményével indultunk haza.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!