Kitűnően hajrázva, épphogy lemaradt az ezüstéremről a TF-es Gerei, Kerekes kettős kétpárevezésben a Bydgoszczban megrendezett Európai Egyetemek Bajnokságán.
Szeptember 7. és 10. között a lengyelországi Bydgoszcz adott otthont az evezősök Európai Egyetemek Bajnokságának (EEB), amelyen a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet a Csepeli Evezős Klub versenyzője, Kerekes Krisztián és a Műegyetemi Evezős Klub evezőse, Gerei Tamás Ágoston képviselte.
Válogatott sportolóink a normálsúlyú kétpárvezősök versenyszámában álltak rajthoz, és remek teljesítménnyel a harmadik helyet szerezték meg úgy, hogy mindössze 28 századmásodperccel maradtak le a második helyen célba ért török kettőstől.
„Egyértelműen sikerként éljük meg a harmadik helyet, még akkor is, ha alig maradtunk le a szebben csillogó ezüstről. Mindent kiadtunk magunkból, így egyáltalán nem vagyunk csalódottak, sőt! Kitűnő verseny volt, remek duót alkottunk Gerivel” – értékelt röviden Kerekes Krisztián.
Krisztián most végzett a BA szakedző szakon, „Geri” pedig az MSc képzésen a humánkineziológia szak másodéves hallgatója.
Európai Egyetemi Evezős Bajnokság
Bydgoszcz, szeptember 7-10.
férfi normálsúlyú kétpárevezősök
1. Zágrábi Egyetem 3:08.13 perc
2. Marmara Egyetem 3:15.65 perc
3. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (Kerekes Krisztián, Gerei Tamás Ágoston) 3:15.93 perc
Fotó: Mucsi George