Sós Csaba: A tudmányos fokozatokról és öt kiadványról...
2020. július 21.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Péntektől vasárnapig tart a Négy Nemzet elnevezésű úszóverseny a Széchy Tamás Uszodában, derült ki a Testnevelési Egyetemen tartott sajtótájékoztatón. Az eseményen Dr. Sós Csaba az Úszás és Vizisportok Tanszék vezetője hivatalosan is bemutatott több könyvet, jegyzetet, amelyek közül kettő is az Úszás edzésmódszertan c. könyv egy-egy fejezete lesz.

A MÚSZ és TE közös sajtótájékoztatóján Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke elmondta, az egész világon ez lesz az első nemzetközi úszóverseny a koronavírus-járvány csillapodása óta. "Példaértékű, példamutató, egyben jó lehetőség a sportolóknak, hogy megméressék magukat, és megmutassák, hol tartanak a felkészülésben. Mindannyian várták már, hogy végre történjen valami" - nyilatkozta az elnök.

Sós Csaba: A tudmányos fokozatokról és öt kiadványról...

Sterbenz Tamás rektorhelyettes, Sós Csaba tanszékvezető, Wladár Sándor a MÚSZ elnöke és Hamar Pál rektorhelyettes a TE-n (Forrás: musz.hu)

Sós Csaba szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem úszótanszékének vezetője közölte, a kapitányi szerepe ezúttal csekély, hiszen a változó formák miatt nem lett volna értelme válogatót tartani és válogatott keretet hirdetni. A felmérő versenyeken látottak alapján úgy látja, nagyon vegyes a kép, a világbajnok Milák Kristóf például "teljesen készületlen", ennek ellenére "hihetetlen" időeredményeket produkál. Sós Csaba úgy fogalmazott, az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina óta nem volt olyan zseni a magyar úszósportban, mint a Budapesti Honvéd fiatal klasszisa. Sós elárulta, a koronavírus-járvány ideje alatt elsősorban a tudományos munkájára összpontosított, hogy a felhalmozódó, korábban csak szájhagyomány útján terjedő szellemi tőkét megosszák a fiatalokkal.

Sós Csaba több könyvet és jegyzetet is bemutatott a sajtóeseményen.

Milyen könyvekről, jegyzetekről számolt be?

Tóth Ákos és Szántó Dávid könyve a nagy világesemények szervezési tapasztalatairól szól, nagyon tanulságos, sportszervezőknek ajánlott irodalom Géczi Gábor tanár úr döntése alapján. Az Úszónemzet program az úszásoktatás egyetemi jegyzete, megjegyzem, nagyon sok tudáskerült bele, ahogy persze a többi munkába is. Gyakorlatilag így is egy tankönyv, de két éven belül megjelenik az Úszás edzésmódszertana könyvünk, amelynek egyik fejezete lesz majd ez a téma. Az úszás fejlődéstörténete 1972-2015-ig a negyedik kiadványunk, ez pedig az úszás technika jegyzete, amely szintén a készülő könyv fejezete lesz. Még egy edzésmódszertan szakaszt kell megírni, hamarosan azzal is készen leszünk. A sajtóeseményen még egy fordításról is beszámoltam, az úszás anatómiájáról. Tehát tulajdonképpen öt könyvről.  

Jól tudom, nem csak kiadványok tekintetében volt termékeny időszak a tanszék életében az elmúlt esztendő?

Valóban nem. Büszkék vagyunk arra, hogy két fiatal oktatónk, Nagy Nikoletta és Szájer Péter is Phd fokozatot szerzett, amihez gratulálok, mert szép teljesítmény volt mindkettőjük munkája. Emellett a Szenátus döntése alapján Tóth Ákos címzetes egyetemi tanári címet érdemelt ki, miközben én hamarosan hivatalosan is átvehetem az egyetemi tanári címnet.

Ezt nagyon szerényen a végére hagyta. Professzor úrnak szólíthatom?

Dehogy, ugyanúgy, ahogy eddig. Ismer, nem kenyerem az ilyesmi.

Ezért azt csak mi tesszük hozzá, hogy Dr. Sós Csaba évtizedes tudása és gyakorlata egyedülálló. Tulajdonképpen az uszodában már előtte is professzor úrnak szólíthatták volna. Ha hagyná…

Gratulálunk!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!