Idén először kétnapos formában rendezték meg a TF Gamest, amely minden várakozást felülmúlva csaknem 1000 résztvevőt mozgatott meg. A rendezvény ismét bebizonyította, hogy a sport, a közösség és a fesztiválhangulat tökéletesen megfér egymás mellett.
Az idei eseményen több újdonság is debütált: először próbálhatták ki a résztvevők a teniszt, a ponyvacsúszást, a dartsfocit, a snookerfocit és a tájfutó labirintust, amelyek rendkívül népszerűnek bizonyultak. Emellett számos egyéb aktivitás és program is várta az érdeklődőket, valamint több kiállító is jelen volt a rendezvényen, ami még változatosabbá tette a TF Games programkínálatát.
A megújult sörváltó idén is nagy sikert aratott, miközben továbbra is a labdarúgás és a röplabda bizonyult a legnépszerűbb sportágnak. A TF Games több kiemelt eseménynek is otthont adott: nálunk rendezték meg a köztestületi labdarúgást, az EFOTT-dartsbajnokságot, valamint a Red Bull Four 2 Score-tornát is, amelyek rengeteg érdeklődőt és szurkolót vonzottak.
A kétnapos rendezvény egyik legemlékezetesebb pillanata kétségtelenül a kézilabda-gálamérkőzés volt, amelyen TF-es hallgatók mérhették össze tudásukat veterán játékosokkal. A mérkőzést prof. dr. h. c kuratóriumi elnök Mocsai Lajos vezette, ami tovább emelte az esemény színvonalát és különlegességét.
A hangulat mindkét napon pazar volt: a sportversenyek mellett a jókedv és az igazi fesztiválhangulat is meghatározta az eseményt.
A harmadéves sportszervező nappali szakos hallgatók ezúton szeretnék megköszönni az egyetem vezetőségének, dr. Perényi Szilvia tanárnőnek, Kerekes Eszternek, valamint a TFSE munkatársainak a támogatást és a segítséget. A hosszú és kemény szervezői munka után a stafétát most átadják a másodéves hallgatóknak, akiknek sok sikert kívánnak a jövő évi TF Games megszervezéséhez.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2026
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001