Az idei U18-as rögbi Európa-bajnokság, amelynek a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Dr. Koltai Jenő Sportközpontja adott otthont, új lendületet adott a TF és a Magyar Rögbi Szövetség közötti együttműködésnek.
Július 18. és 20. között a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban rendezték az U18-as rögbi Európa-bajnokságot. Az eseményre külön meghívást kapott prof. dr. Sterbenz Tamás, a TF rektora is, aki támogatásáról biztosította a magyar csapatokat, és az egyetem képzési, illetve fejlesztési törekvései kapcsán a rögbi stratégiai jelentőségét hangsúlyozta. A rektor az augusztusban esedékes szakmai egyeztetés lehetőségét is felvetette, amely további közös képzési programokat és rendezvényeket készíthet elő.
Szabó András edzőképzési koordinátor is meghívást kapott a szövetségtől az eseményre. Köszönetét fejezte ki Túri Pálnak, a Magyar Rögbi Szövetség elnökének a meghívásért, továbbá örömét fejezte ki, hogy a verseny megrendezésére az egyetem egyik kiemelt sportlétesítményében kerülhetett sor.
Külön említést érdemel a Campus Főigazgatóság, élén dr. Varga Dániel főigazgatóval, akiknek vezetésével magas színvonalú volt a szervezés, és azt se felejtsük, hogy Ruzsits Patrik értékes szakmai támogatása is nagyban hozzájárult a rendezvény sikeres lebonyolításához.
Az esemény során rövid szakmai egyeztetést tartottak Hollósi-Szigeti Erikával, a rögbisport képzési programokért felelős szakmai vezetőjével, akinek ezúton is gratulálunk, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság tagjai közé választották.
A TF és a Magyar Rögbi Szövetség célja, hogy a következő időszakban a sportedzők képzése, közös sportesemények szervezése és a sportfejlesztési tananyagok kidolgozása terén erősítse együttműködését, így támogatva a hazai rögbisport utánpótlás-fejlődését, továbbá a magyar sportoktatás nemzetközi színvonalát.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001