Tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Nyerges Mihály-emlékkonferenciát, amelynek tő témája a 2024-es év magyar sportjának értékelése.
Jócskán lesz miről beszélniük a 14. alkalommal sorra kerülő, január 23-án esedékes Nyerges Mihály-emlékkonferencia résztvevőinek: a tavalyi nyári olimpia és annak tapasztalatai ugyanis bőven szolgáltatnak muníciót, és ez a programkínálatban is jelentkezik.
Az Athén teremben tartandó esemény célja, hogy számot adjon a 2024-es év magyar sporteredményeiről, és beszámoljon néhány aktuális, a sportmenedzsmentet érintő sporttudományos kutatásról.
A január 23-i eseményt prof. dr. Tóth Miklós, az MSTT elnöke és prof. dr. Sterbenz Tamás, a TF rektora, az MSTT Sportmenedzsment Szakbizottságának társelnöke nyitja meg. Ezt követően átadják az idei Nyerges Mihály-emlékdíjakat, majd az előadások közötti szünetben – hagyományoknak megfelelően megkoszorúzzák Nyerges Mihály emléktábláját.
Az immáron 14. alkalommal jelentkező nagyszabású sporttudományos seregszemlére ellátogat többek között Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára és Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság állandó magyar tagja is – utóbbiak előadást is tartanak.
Az előadók között több TF-es oktató szerepel, így Sterbenz Tamás rektor, Kendelényi-Gulyás Erika, Csurilla Gergely, Koch Ágoston, Géczi Gábor, Dolnegó Bálint és Széles József.
A sportszakmai konferencia a Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT), annak Sportmenedzsment Szakbizottsága és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) közös rendezvénye, amelyre a szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.
A részvétel a konferencián ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az eseményre a
A részletes program itt tölthető le.
A konferencia időpontja: 2025. január 23., csütörtök 14.00–18.00
A konferencia helye: Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
1123 Budapest, Alkotás utca 42-48., K1 épület, Athén terem
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.