A Sportjáték Tanszék vezetője, a TF általános rektorhelyettese, dr. Ökrös Csaba nemcsak a Münsteri Egyetemet és a kölni Deutsche Sporthochschulét kereste fel, hanem kilátogatott a kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjére is.
2022. október 1. és 9. között egyetemünkön járt Axel Binnenbruck, a Münsteri Egyetem Sporttudományi Intézetének adjunktusa. A vendégoktatót a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem részéről dr. Ökrös Csaba általános rektorhelyettes fogadta.
Ezt a látogatást viszonozta most a rektorhelyettes, akit a tudományos érdeklődés, no meg a sportág szeretete vitte a kölni Lanxess Arénába, ahol június 17-én és 18-án rendezték a kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét.
„A kutatásomhoz, illetve a habilitációmhoz szükséges adatokat igyekeztem gyűjteni az európai férfi klubkézilabda csúcseseményén, ám emellett további értékes szakmai tapasztalatokat is szereztem – értékelte a final fourt a rektorhelyettes, aki német kutató kollégájával, Axel Binnenbruckkal nézte végig a mérkőzéseket. – Óriási meglepetés volt, hogy a német Magdeburg nyerte a BL idei kiírását, de gyorsan hozzá kell tennem, megérdemelten. Szakmai szempontból az egyik legnagyobb tanulság, hogy az a leghatékonyabb, ha a fizikum dinamikával párosul. Érdekes módon a magdeburgiak alkatilag kissé kilógtak mezőnyből, hiszen vékonyabb és alacsonyabb játékosok alkották, és persze volt egy játékosuk, Mads Christiansen, aki a semmiből is helyzetet tudott teremteni, miközben csak félig volt egészséges. A németek az elődöntőben a Barcelonát verték meg, amitől önbizalmat szereztek a döntőre, amelyen a huszárok, azaz a Magdeburg „harcosai” megérdemelten győzték le a páncéloskatonákat, a Kielcét.”
Ezt követően Ökrös Csaba német kollégájával Münster felé vette az irányt, ahol június 19. és 22. között a helyi egyetem és a TF között tavaly megkezdett szakmai kapcsolatot ápolta tovább. Intézményünk képviseletében a rektorhelyettes ugyanis Axel Binnenbruckkal, a Münsteri Egyetem Sporttudományi Intézetének adjunktusával a teqsportágak legújabb ágával, a qatch-csal kapcsolatban folytat közös kutatást, amelynek részeként mikroszenzoros méréseket kezdtek el. Mindemellett Ökrös Csaba órákat és előadásokat is tartott a Münsteri Egyetemen, és igyekezett minél több tanórát is meglátogatni, illetve módszereket ellesni.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001