A Magyar Hírlap munkatársa, Morvai Katalin készített egy hosszabb interjút arról, hogy napjainkban már minden élsportoló számára világos, a helyes táplálkozás a siker titkának egyik kulcsa. Az interjú Cseh László nyilatkozta kapcsán készült, amelyből kiderült, hogy a kétszeres világbajnok úszó számára csak tavaly derült ki, hogy maximálisan oda kell figyeljen, milyen szénhidrátot egyen.
Hitekről és tévhitekről kérdezték tehát Prof. Dr. Martos Évát, a Testnevelési Egyetem egyetemi tanárát, a Sport-táplálkozástudományi Központ vezetőjét. Az interjút változtatás nélkül közöljük.
– Mennyit ronthat vagy javíthat egy élsportoló eredményességén a rossz, illetve a helyes táplálkozás?
– A táplálkozás ugyanolyan része a teljesítménynek, mint az edzés, mint a veleszületett képességek, a testalkat, satöbbi. Együtt kell kezelni, olyannyira, hogy aki jól akarja csinálni, annak egy edzéstervezéskor ugyanúgy meg kell előre terveznie, hogy mit eszik, mint azt, hogy mit edz. Annál is inkább, mert az edzés mennyiségéhez és intenzitásához kell igazítani az étkezést. Ha konkrétan akarok válaszolni, akkor igaz a mondás: a sportoló edzettre nem eheti magát. De az biztos, hogyha nem megfelelően táplálkozik, akkor nem tudja elérni a teljesítményének a maximumát. Le vagyunk maradva, ez onnét látszik, hogy nagyon sok sportolóval foglalkozunk, de sajnos, tisztelet a kivételnek, alapvető dolgok hiányoznak. Vagy a tudásban, vagy a szokásban. Sokszor hiszi a sportoló, hogy jól csinálja, és itt döbben csak rá, hogy nagyon nem.
– Rögtön tegyünk egy kis kurflit egy konkrét esettel. Cseh László az úszás kétszeres világbajnoka, harminchárom évesen a tavalyi glasgow-i kontinensviadal szerényebb eredménye után azt nyilatkozta, hiába edzett keményen, mégse érezte elég fittnek magát, s csak utóbb derült ki, hogy cukoranyagcsere-problémája van, s figyelnie kell a szénhidrát bevitelre. Hogy lehet, hogy eddig ez nem tűnt fel?
– Nehéz látatlanban beszélni, nem az én betegem, de elképzelhető, hogy a probléma korábban nem is létezett. Csak jelentkezett valami panasza, aminek a kivizsgálása során fény derült erre. A fontos az, hogy megfogadta a tanácsot, és tudott változtatni. Sok sportolónak ez nem megy könnyen.
– Azt mondja, edzettre nem eheti magát a sportoló, de a példánál maradva, edzetlenre igen?
– Sok élsportoló elköveti azt a hibát, hogy csak bekapdossa a vitaminokat és egész délelőtt nem eszik semmit. Ha ezzel a sportolóval megértetjük, hogy nemcsak a masszív energia leadás, kvázi az edzés a fontos, hanem üzemanyaggal is el kell látnia a szervezetet, mert különben baj lesz, és meg is szívleli a tanácsot, az egészen biztosan javít a teljesítményén. Mert jobban bírja majd az edzésterhelést és, ha azt jobban bírja, akkor az eredményessége nő.
Prof. Dr. Martos Éva, a Sport-táplálkozástudományi Központ vezetője (Fotó: Papajcsik Péter/Magyar Hírlap)
– A hetvenes-nyolcvanas években az edzők nem beszéltek arról, hogy ettünk-e, s hogy mit. A táplálkozás területén a maximum gondoskodás az volt, hogy többek között azért igyekeztek a tehetségeseket betolni a válogatottba, mert a kerettag legalább az edzőtáborban biztos, hogy tápláló és elegendő ételt kapott…
– Hát igen… A teljesítménykényszer miatt azonban a sporttudomány minden része hatalmas fejlődésnek indult. Hadrendbe álltak az okos eszközök, olyan biomechanikai megoldások születtek, amelyek látványosan javítják az élsportoló eredményességét, és az is igaz, hogy a táplálkozástudomány is sokat fejlődött. Rendszeressé váltak a vizsgálatok a bevitt élelmiszer-összetevők és a fizikai aktivitás között. Azt persze az ötvenes évek óta tudjuk, hogy a szénhidrát milyen fontos. Nemzetközi élettanász professzorok már akkor leírták, de kétségtelen, az utóbbi években ugrásszerű változás következett be a nem sportolói táplálkozásban is. Divatdiéták tömege áraszt el minket, a mindenmentestől a vegánig, vagy a vércsoportdiétáig, és ezek a divatok az élsportolókat sem kerülik el. Hiszen épp az élsportoló az, aki mindent megpróbál, hogy eredményes legyen. És ő az, aki mindent el is hisz.
– Nyilván nehéz ellenállni a tucatnyi étkezési tanácsadásban „utazó” weboldalnak, az önjelölt dietetikus bloggereknek. És akkor még a táplálékkiegészítők területén mozgó cégek erőszakos marketingfogásairól nem is beszéltem.
– Nem véletlen, hogy az egyik fontos teendőnk, hogy megértessük az élsportolóval és a körülötte lévőkkel, edzővel, családdal, hogy egy új táplálkozási irányt, vagy egy új vitamint nem versenyszituációban kell kipróbálni. Az étrend-kiegészítő ráadásul lehet, hogy teljesen ártalmatlan, csak éppen a sportolónak nem arra van szüksége.
– Ez is baj, de sokkal nagyobb, ha olyan vegyület található benne, ami szerepel a tiltólistán, és fogyasztása után az élsportoló, legnagyobb meglepetésére, lebukik a doppingvizsgálaton.
– Egyik fő feladatunk a személyre szabott táplálkozási tanácsadáson túl épp az étrend-kiegészítők és élelmiszerek doppinganalitikai bevizsgálása. Intézetünk ebben egyedülálló Közép-Európában. Egyedüli állami központként ezen kívül végzünk komplex tápláltsági állapotfelmérést, étrendtervezést – és járjuk az országot, a szakmai konferenciákat. Visszatérve az élsportra: tudatosan kell enni, és ezt tudatosan kell igazítani az edzéshez. A sportoló, ha szed valamit, azt célzottan szedje. Nem érdemes csupán drága vizeletet produkálni a marokszám bekapott vitaminokkal, és csak olyan kiegészítőket érdemes, és azt is csak ellenőrzötten szedni, amit valamiért normál táplálkozással nem sikerül bevinni. Senki meg nem tudja mondani manapság, hogyha én tizenötféle vitamint szedek, egyébként sokan sajnos reggeli helyett kapkodják be ezeket, akkor abból mi hasznosul. A piramis megfordul nálunk. Az alap az egészséges táplálkozás lenne, erre jön a sportágnak, a napi edzésterhelésnek megfelelő plusz tápanyagfogyasztás, illetve nagyon fontos a folyadékbevitel és legfelül van a helye az étrend-kiegészítőnek. Na most mi ezt a piramist nagyon helytelenül megfordítjuk. Az a cél, hogy a táplálkozási piramis a talpán álljon, és minél több sportoló vegye igénybe a táplálkozási tanácsadást. Ne dőljön be a gyors eredménnyel kecsegtető tápszereknek. A nemzetközi szakirodalomban az étrend-kiegészítők tizenöt-hatvan százalékra teszik az internetes oldalakon vásárolható termékek doppingkockázatát.
– Mi a vízió? A gyakorlatban hogyan kellene az étkezési tanácsadásnak működnie? Mondjuk a női kézilabdacsapatunk bejut a Final Four-ba, és az edző beállít a küzdelem előtt, hogy mi ezt és ezt szeretnénk enni, beszedni?
– Olyan is van, hogy kapunk egy listát, amit ellenőrzünk és kockázatelemzést végzünk a szakirodalom alapján. Ez is jó, mert legalább rosszat nem fog enni, de azért nem ideális. Az eltérő poszt, testalkat, edzettség miatt belátható, hogy más kell az egyik sportolónak, mint a másiknak, azaz személyre kell szabni. Az ideális az, amit a pekingi olimpia előtt a férfi vízilabdázókkal csináltunk Kemény Dénes szövetségi kapitány kérésére. Nagyon az elején kezdtük. Lementünk az edzőtáborba, folyamatosan néztük, mit esznek, egyenként elbeszélgettünk a játékosokkal, hogy mikor mit választanának a menüből, a kedvenc éttermekből bekértük az étlapokat, egyénre lebontva kiválasztottuk, ki mit válasszon a mérkőzésnapon, mit az edzésnapon. Ha külföldön voltak, előre elkértük a szállodai étlapot, elmondtuk, mit egyenek, és mit vegyenek még hozzá. Jó háromnegyed évig ez így működött. És lelkes volt a csapat is, mert látták a körülöttük lévő erőfeszítéseket.
– Egy időben a topcsapataink a világversenyekre vittek magukkal szakácsot is, ami persze luxusnak tűnt, de, ha kettő-négy év erőfeszítéseiről és a remélt jó szereplésről beszélünk, akkor érthető. Manapság ez már nem megvalósítható. Cserébe egy olimpián például napi huszonnégy órában bármelyik nagy nemzetközi konyha remekeiből választhatnak a sportolók.
– Ekkor kell csak igazán észnél lenni, és a sportvezetésnek is segíteni. Mert a versenyzés napi ritmusához kell igazodni, nem lehet csak azért, mert all inclusive, mindent összevissza enni, és ahogy már mondtam, nem ilyenkor kell, bármennyire is ínycsiklandó, az újdonságokat kipróbálni. Három földrész olimpiáján dolgoztam, tudom, hogy a leírhatatlan kínálat mellett ez igazán nem könnyű. Ugyanakkor azt is megértem, ha az olimpiai aranyéremmel a nyakban az első interjúk arról is szólnak, mit főzzön otthon először a mama.
– Lebbentsük le a fátylat, már ha lehet, a mexikói labdarúgó világbajnokságon kudarcot vallott focicsapatunk szereplésének egyik okáról, tudniillik, hogy a játékosaink, akik elsőként jutottak ki a vb-re, és soványak voltak, mint az agarak, kis túlzással tésztát tésztával kellett egyenek.
– Ezeket a teóriákat én is olvastam. Azért az valószínű, hogy mai kifejezéssel élve, valóban túltolták a tésztát. A szénhidrát dús táplálkozás azonban nem csak ebből áll. Ráadásul nyilván szokatlan volt az ottani tészta. De váratlan lehetett a magaslat és a hőség is. Sok oka lehetett a leszereplésnek.
– Vannak-e olyan élelmiszerek, amelyekkel nem lehet mellényúlni? Amelyek mindig jók? Régen a nehézatléták például húst-hússal ettek, és mindent nyakon öntöttek sóval, hogy ne görcsöljön be az izmuk.
– Az a helyzet, hogy egy kiló húsból nem lesz egy kiló bicepsz! És görcsölni lehet egyéb ásványi anyag hiányától is. Természetesen vannak úgynevezett szuperélelmiszerek, super food-ok, amelyek többet tudnak, mint általában a többi. Ilyen például a keserű csokoládé, az avokádó, az áfonya, az édesburgonya, a banán, sorolhatnám. Ezekre az jellemző, hogy nem feldolgozottak, továbbá hogy nagyon sokszínűek. Az a legjobb élelmiszer, amin nincs címke. És ami színes. Ezek ugyanis számos különböző, biológiailag aktív anyagokat takarnak. Egy szó, mint száz, minél többféle zöldséget és gyümölcsöt kell fogyasztani. De nemcsak ezt. A változatosság nagyon fontos. És az sem baj, ha a sportoló kicsit tud főzni.
