Hetven évvel diplomázása után rubindíszoklevéllel köszöntötte a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Kerekes Ferencné Istenes Katalint, aki tornászként kezdte pályáját, és ma is a mozgás, valamint a pozitív életszemlélet erejében hisz.
Hetven év telt el azóta, hogy Kerekes Ferencné Istenes Katalin – sokak számára csak Kati néni – befejezte tanulmányait a Testnevelési Főiskolán (TF). 1955-ben szerzett diplomát, tornászként, és már akkor is a legkiválóbb mesterektől tanulhatott: első és legszigorúbb edzője a legendás Keleti Ágnes volt. Később Sereg Imréné Mészöly Magda is tanította, aki – csakúgy, mint a TF – ebben az évben ünnepelte 100. születésnapját, és személyesen is megtisztelte jelenlétével az idei jubileumi diplomaosztót.
Kati néni Pápán született, és a főiskola elvégzése után Celldömölkre került, ahol a helyi gimnáziumban kezdett tanítani. Házassága után Budapestre költözött, és két fiút nevelt fel, akik hat unokával ajándékozták meg. Egészen nyugdíjazásáig az Álmos Vezér téri Általános Iskolában dolgozott, ahol diákok generációinak adta át a mozgás és az egészséges életmód szeretetét.
Otthonában ma is örömmel idézi fel a régi időket: büszkén mutatja a TF 75-ös évkönyvet, benne a régi képeket, amelyek egyikén-másikán tornadresszben, fiatalon, mosolyogva látható. Osztálytársaival – akikből sajnos már egyre kevesebben vannak – rendszeresen tartja a kapcsolatot.

Kati néni vallja, hogy a testmozgásnak megtartó ereje van, de legalább ennyire fontosnak tartja a derűlátó gondolkodást is. Ma is aktív: maga intézi a bevásárlást, főz, mos – vitalitása és életszeretete mindannyiunk számára példamutató.
A TF közössége szívből jó egészséget kíván Kati néninek a rubindiplomához, és bízik benne, hogy öt év múlva újra együtt ünnepelhetik, immár a gránitdiploma átvételekor.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001