Dóczi Tamás: „Ha komolyan vesszük a tanítást, a hallgatók is értékelni fogják”
2024. július 9.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Hallgatói Önkormányzata az Év oktatója-kitüntetést adta dr. Dóczi Tamásnak, a Társadalomtudományi Tanszék docensének. A népszerű oktatóval a szakmáról, azaz az oktatásról, kutatásról, diákokról, sportról és egyéb módszertani kulisszatitkokról beszélgettünk.

– Mi kell ahhoz, hogy valakit az Év oktatójának válasszanak?
– Hadd kezdjem a választ azzal, hogy nekem sokat számít az oktatás. Sosem mindegy, hogyan megyek be és jövök ki egy óráról, és számomra az is fontos, amikor a szakdolgozóm az éjszaka közepén küldi át az irományát. Talán az a titka az egésznek, hogy a rengeteg kutatói munka mellett igyekszem az oktatással is sokat foglalkozni. Még akkor is, ha manapság – sajnos – azt a tendenciát tapasztaljuk, hogy az egyetemeken a kutatómunka miatt háttérbe szorul az oktatói tevékenység, hiszen elsősorban a kutatások és publikációk mentén méredzkednek meg az egyetemek. Továbbra is azt gondolom, hogy a TF képzőintézmény, ahol szakembereknek adunk diplomát, és ha ezt komolyan végezzük, a hallgatók is értékelni fogják.

– Milyen szociológiát oktatni?
– Szerintem viszonylag hálás dolog, bár ezt nem mindig gondoltam így az elmúlt 18 év során, amelyet a TF-en töltöttem. A koronavírus-járvány óta azt látom, hogy a hallgatókat jobban érdeklik a társadalmi folyamatok, és kíváncsibbak bizonyos jelenségek társadalmi hátterére, különböző mintázatokra. Ha pedig az adott anyagot interaktívan, beszélgetve dolgozzuk fel, „nyert ügyem van”.

– Azért az sem mindegy, hogy nem csupán szociológiát, hanem sportszociológiát oktatsz, ami így még több figyelmet vonz egy ilyen sportközpontú országban és egyetemen.
– Ez így van. Jó lehetőség, hogy szociológus kollégáimmal a sport társadalmi kérdéseivel és a sport aktualitásaival foglalkozhatunk. Látszik, hogy számos diákot érdekel a sport társadalmi háttere, a jelenségek magyarázata és következménye.

– Nem nehéz fenntartani a hallgatók figyelmét?
– Dehogynem! Ebben talán csak a levelezősök mások, hiszen ők idősebbek, és a tárgyalt témákról érettebben és tapasztaltabban gondolkodnak, mint a nappali tagozatosok. Ha azonban az ember fel tud tenni olyan kérdéseket, amelyek a fiatalokat is foglalkoztatják, amelyeket össze tudnak kötni saját életükkel, akkor őket is sokkal jobban leköti az óra. Persze ezzel nem állítom, hogy az én óráimon nem szoktak unatkozni, de ha elindul egy párbeszéd, akár még olyanok is bekapcsolódnak, akik az óra elején nem akartak „előfizetni” erre az alkalomra. Izgalmas, sportos témával még a kritikusabb, harsányabb hallgatókat is be lehet vonni az óra menetébe.

– A TF-en kívül más egyetemeken is tanítottál. Miben különböznek a TF-es hallgatók más hazai egyetemek diákjaitól?
– A nem elhanyagolható különbség, hogy az itteni dákok a sport miatt jöttek a TF-re, és alapvetően nem szociológiát akarnak hallgatni, amit nekünk a tanszéken el kell fogadnunk. A dolgunk, hogy megmutassuk nekik, hogy a szociológia hogyan érinti az ő életüket, hol és hogyan tudják kamatoztatni az órán elhangzottakat, és hogy a sporton keresztül „megfogjuk” őket. Abban viszont nem különböznek más egyetemek hallgatóitól, hogy ők is kíváncsiak. S ha már itt járunk, hadd tegyek egy kis kitérőt! Fontos, hogy a diákok ne csak hallgatni jöjjenek az órákra, hanem legyenek aktív részesei is, ahogyan ezt a külföldi hallgatók esetében megtapasztaltam akár itthon akár külföldön. Kérdezzenek bátran, és ők se féljenek a kérdésektől és a visszajelzésektől, amelyek alapvetően jobbító szándékkal születnek.    

– A TF-es diákokról már beszéltünk, de arról még nem, hogy az ELTE-n szerzett angol bölcsész és szociológus diplomával miért pont a TF-en kötöttél ki.
– Gyerekkoromtól fogva érdekelt a sport és a háttere. Amikor végeztem az ELTE-n, megtudtam, hogy a TF-en sportszociológiából lehet doktorizni, így nem is volt kérdés, hogy ide jelentkezem. Megkerestem Földesiné Szabó Gyöngyi professzor asszonyt, és egy rövid beszélgetés után hamar eldőlt, hogy az ő témavezetésével szeretnék PhD diplomát szerezni. Kiváló mentornak tartom.

– Azt szokták mondani, azért jó tanárnak lenni, mert szabad az ember nyara. Ez rád, TF-es oktatóra is igaz?
– Részben. Nézem a foci Eb-t és majd az olimpiát is, és ezekben az a jó, hogy közben azt mondhatom a környezetemnek, hogy dolgozom. Viccet félretéve, tényleg jól hangzik az egy-másfél hónap szabadság, de ez csak az oktatás szempontjából igaz, hiszen a többi tevékenységben nincs szünet. Már vár rám két tanulmány megírása és egy nemzetközi folyóiratnak beküldött kézirat elbírálása. Most azért szorítok, hogy összejöjjön két hét szabadság, ami alatt tényleg nem kell semmivel sem foglalkoznom.

Dr. Dóczi Tamás önéletrajzát ide kattintva olvashatjátok el.

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!