A magyar férfi kardválogatott vezetőedzője november 21-én, kedden délután fél négykor tart előadást a „Sikeres edzői életpályamodell” című sorozat soros állomásán.
Ez év szeptemberében „Sikeres edzői életpályamodell” címmel új, szabadon választható tantárgy indult a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF).
A kurzus során – amelyen hazai edzőnagyságok és edzőlegendák tartanak előadást – terítékre kerül a tehetséggondozás, az ehhez kapcsolódó módszertani tudás és eszközök, valamint a személyiségfejlesztés legfontosabb kérdései.
November 21-én, kedden 15.30 órakor Decsi András vívómesteredző „Az edző mesterség – az alapoktól a sikerig” című előadását hallgathatják meg az érdeklődők a TF Athén termében. Ebben érdekes részleteket tudhatunk meg többek között a mentális és érzelmi támogatásról, a kommunikációról és a kapcsolattartásról, valamint a filozófiai alapelvekről.
A korábbi vívó – aki mesteredzői cím tulajdonosa is – 2015 nyarán Szilágyi Áron olimpiai, világ- és Európa-bajnok hívására családjával hazaköltözött Magyarországra, és 2017 óta dolgozik vezetőedzőként a magyar férfi kardválogatott élén. Kétezer-tizenhatban és 2021-ben olimpiai bajnoki címre vezette Szilágyi Áront.
A keze alatt Szatmári András 2017-ben egyéni világbajnoki aranyat nyert, ezenkívül irányításával a csapat 2018-ban és 2022-ben is első lett az Európa-bajnokságon. A 2016-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztje címmel kitüntetett 46 éves szakember idei legemlékezetesebb sikere, hogy júliusban a magyar férfi kardcsapat világbajnoki címmel tért haza Milánóból.
A mesteredző előadására az alábbi linken kell regisztrálnunk, kivéve azokat a TF-es hallgatókat, akik választható tárgyként kísérik figyelemmel az előadássorozatot.
2023. november 21., kedd, Decsi András (vívás) >>>
Fotó: Decsi András / Facebook
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001