Dr. Lénárt Ágota aranyérmes!
2017. augusztus 1.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Az idén immár tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a csehországi Otrokovicéban a népszerű nemzetközi számszeríjász viadalt. A korábbi években világkupa versenynek számított, ezúttal Európa-kupának, de nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy egyetemünk ragyogóan szerepelt a kétnapos eseményen.

Dr. Lénárt Ágota aranyérmes!

A magyar csapat: Dr. Lénárt Ágota, Seres Dzsenifer, Mátrai István, Bihariné Gábriel Emese és Palotai Gyula

A kifejezetten nehéz és kemény csapatversenyben az ötödik helyen zárt a magyar együttes (az első két helyen a horvátok két csapata, a harmadikon a cseheké végzett), míg egyéniben majdnem „letarolták” a dobogót a mieink: dr. Lénárt Ágota, a Pszichológia és Sportpszichológia Tanszék vezetője aranyérmes, Bihariné Gábriel Emese óraadó tanárunk pedig ezüstérmes lett!

„A férfiak és a nők egyéni versenyében összesen negyvenhárman indultak, rendkívül erős volt a mezőny – mondta érdeklődésünkre dr. Lénárt Ágota. – A kétnapos viadalon naponta kilencven lövést kellett leadni, távonként – vagyis hatvanöt, ötven és harmincöt méterről – egyformán harmincat. Magának a számszeríjnak tíz kilogramm a felső súlyhatára, egy-egy kézi felhúzás pedig negyvenhárom kilogramm, ki lehet számolni, hogy tizenkét-tizenhárom tonnát emelnek a versenyzők. Szóval, aki azt hiszi, hogy ez könnyű sportág, jöjjön el, és próbálja ki! Azt még szeretném elmondani, hogy köszönöm, köszönjük szépen Szalma László és a Magyar Testnevelési Egyetem Támogató Köre Alapítvány szereplésünkhöz nyújtott segítségét.”

Dr. Lénárt Ágota aranyérmes!

Az "éremhalmozók": Dr. Lénárt Ágota és Bihariné Gábriel Emese

Az egyéniben és csapatban többszörös világ- és Európa-kupa-győztes sportpszichológus legközelebb az országos bajnokságon indul. Jelentős tapasztalattal felvértezve várja az újabb erőpróbát, hiszen immár huszonötödik éve lövi a számszeríjat. A pályán eltöltött évekhez és a mostani szerepléshez is gratulálunk! 

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!