Egyetlen magyar csapatként szerepel a Ferencváros a labdarúgók európai kupaporondján, a zöld-fehérek jelenleg az Európa-liga csoportkörében viaskodnak a spanyol Espanyol, a bolgár Ludogorec és az orosz CSZKA Moszkva társaságában. Az NB I-ben címvédő gárda csütörtökön idehaza 0–0-s döntetlent játszott a CSZKA-val. Prukner Lászlót, a Testnevelési Egyetem mesteroktatóját, a Ferencváros utánpótlásának szakmai irányítóját kérdeztük a zöld-fehérekről.
A Fradi két hete idegenben 1–0-ra nyert a CSZKA ellen, így négy fordulót követően öt ponttal csoportja harmadik helyén áll. (A tízpontos Espanyol már továbbjutott, második a Ludogorec hat ponttal, negyedik a Moszkva eggyel).
„Ezt megelőzően régen szerepelt európai kupa csoportkörében a Fradi, amely jól érzékelhetően nagy hangsúlyt fektet arra, hogy visszatérő vendég legyen az európai elitben – mondta megkeresésünkre Prukner László. – Azt gondolom, a jelenlegi El-szereplés nagyjából megfelel a klub várakozásának. A csoportkörbe kerülést követően Szerhij Rebrov vezetőedző okosan levette a terhet játékosairól, az Espanyol, a Ludogorec és a CSZKA mellé kerülve felszabadultan lehetett, illetve lehet futballozni. Ne feledjük, az orosz csapat az előző idényben oda-vissza megverte a Real Madridot a Bajnokok Ligája csoportkörében!”
Ahogyan a fentiekben jeleztük, a TE tanára a Ferencváros utánpótlásában is dolgozik, így megkérdeztük, bontogatják-e szárnyukat ifjú palánták a patinás egyesületnél.
„Az elmúlt években megfelelő irányba kellett terelnünk a képzést, voltak bizonyos nehézségek egy-egy területen, amelyeket orvosolni kellett – mondta Prukner László. – Célunk és küldetésünk, hogy a Fradi régi fényében csillogjon, aminek elengedhetetlen feltétele a sikeres utánpótlás. Jó úton járunk, van már egy-két sokra hivatott tehetségünk.”
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001