Nagyon sokan gyűltek össze Gombán, a református temetőben, hogy elbúcsúztassák Tóth Bendegúz birkózót, a Testnevelési Egyetem hallgatóját. Már az odafele vezető úton is csak lépésben lehetett haladni a temető felé. Mindenütt válogatott, vagy klubszínekbe öltözött fiatalok csoportjai álltak, a koporsó mögött pedig a klubtársak, magyar és csapatzászlóval tisztelegve társuk előtt.
A koporsón Bendegúz fényképe, egy nemzeti színű babérkoszorúval. A gyászolók között csak egy ember volt fehér ruhában, Johanna, aki Bendegúz menyasszony volt…
Mindenki megilletődve, szemét törölgetve hallgatta a búcsúbeszédeket, amiben Pesterzsébet polgármestere, a körzet országgyűlési képviselője, a birkózó szövetség szakmai igazgatója, a klub vezetője, illetve Gomba polgármestere emlékezett. Utóbbi elmondta, hogy Gombának még soha nem volt olyan sportolója, aki kijutott az olimpiára, erre Bendegúznak komoly esélye volt. A beszédek Bendegúz kivételes személyiségét, szerénységét, szorgalmát, határozott életfelfogását domborították ki.
Az Egyetem koszorúját Mocsai Lajos rektor és Nemerkényi Krisztina, a Kegyeleti Bizottság elnöke helyezte el a ravatalon
A Testnevelési Egyetem részéről Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos rektor emlékezett a sportolóra, aki elmondta, hogy a vezetői döntés értelmében Tóth Bendegúz – példamutató élete és sportolólói eredményei miatt – felkerül az egyetem Dicsőség táblájára.
Sok jelenlegi és volt hallgatóval találkoztunk a temetésen. A sírnál az utolsó percekben hosszú sorban álltak a gyászolók, hogy egy-egy fehér vagy piros rózsaszál koporsóra ejtésével búcsúztassák az elmenőt. A most negyedéves osztatlan tanári évfolyam már soha nem lesz ugyanolyan, mint korábban…
Nekik és nekünk is hiányozni fog Bendegúz.
Isten nyugosztalja!
szöveg: Nemerkényi Krisztina, fotó: Róth Tamás
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001