Sákovicsné Dömölky Lídia a Nemzet Sportolója-elismerésről: Ez nem pusztán cím, ez eredmény
2025. február 25.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Interjút adott a napokban a Nemzeti Sportnak a TF-en végzett vívó olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója.

Mi is beszámoltunk róla február elején, hogy Keleti Ágnes halálát követően az ilyenkor megszokott szavazás végeredményeként Sákovicsné Dömölky Lídia lett a Nemzet Sportolója, csatlakozva Balczó Andráshoz (öttusa), Faragó Tamáshoz (vízilabda), Jónyer Istvánhoz (asztalitenisz), Weltner Györgyné Ivánkay Máriához (asztalitenisz), Kamuti Jenőhöz (vívás), Magyar Zoltánhoz (torna), Portisch Lajoshoz (sakk), Sági Györgyné Rejtő Ildikóhoz (vívás), Schmitt Pálhoz (vívás), Vaskuti Istvánhoz (kenu) és Wladár Sándorhoz (úszás). Az 1964-ben Tokióban csapatban olimpiai aranyérmes, valamint ötszörös világbajnok és hétszeres magyar bajnok tőrvívó klasszis 1978-ban szakedzői oklevelet szerzett a TF-en, s érdekesség, hogy a Nemzet Sportolói közül rajta kívül Balczó András, Faragó Tamás, Magyar Zoltán és Vaskuti István is a TF-en végzett, míg Schmitt Pál az intézmény címzetes tanára.

A március 9-én a 89. életévét betöltő Sákovicsné Dömölky Lídia a napokban interjút adott a Nemzeti Sportnak, és természetesen szóba került a február elején kapott elismerése.

Éppen azon gondolkoztam azok után, hogy a többiek érdemesnek találtak a Nemzet Sportolója címre, hogy sokaknak eszébe sem jutottam korábban – ezt nem panaszként mondom. Eddig olyan természetesen éltem a saját közegemben, éppen úgy, mint mások, nem úgy, hogy én olimpiai bajnok vagyok. Éltem a hétköznapi emberek életét. Az, hogy valaki a Nemzet Sportolója, valahogy olyan megfoghatatlan, felértékeli az ember a címet, és a cím is az embert. De valójában ez nem pusztán cím, ez eredmény.”

Sportpályafutása kezdetére így emlékezett vissza.

„A bátyám kezdett el vívni, én csak mentem utána, mindig azt akartam csinálni, amit ő. Akkoriban a testnevelők is oktattak vívást, és aki ügyes volt, elvitték a BEAC-ba, oda, ahol ma is vívóterem van. Elvitték őt is, engem is, imádtunk odajárni, az volt a második otthonunk.”

A sportág rabja lett, mindent megszeretett a vívásban, mert „nagy család volt, talán az sem véletlen, hogy ebben a sportágban mesternek hívjuk az edzőt, mert tényleg olyanok voltak, mintha az anyáink, atyáink lettek volna, akiknek ittuk minden szavát. Gyakran megesett, hogy ha akadt egy lyukasóránk, felszaladtunk a terembe iskolázni. Meg az sem volt ritka, hogy ha valakivel öt perccel többet foglalkozott a mester, arra irigyek voltunk…”

Arra a felvetésre, hogy a vívás küzdősport, hiszen a páston valahogy le kell győzni a szemben állót, olyan választ adott, amely valójában útravaló lehet a fiataloknak. Nem csupán a vívóknak, hanem mindenkinek.

„Először mindenkinek önmagát kell legyőznie, csak utána lehet arra esélye, hogy megverje az ellenfelét. Ha nincs elég önfegyelmed, akaraterőd, ha nem azt csinálod, amit kell, ha csak úgy rohangászol a páston, akkor reménytelen az egész.”

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!