Két korábbi TF-est is beválasztottak a Nemzetközi Birkózószövetség szakbizottságaiba
2025. február 13.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Öt magyart szakembert választottak be a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) szakbizottságaiba, közöttük két TF-en végzett birkózót, az olimpiai bajnok Lőrincz Tamást és a kétszeres világbajnok Bácsi Pétert.

Fantasztikus nemzetközi TF-es sportszakmai sikernek tapsolhatunk! A hazai birkózószövetség (MBSZ) szerdán adta hírül ugyanis, hogy a nemzetközi szövetség (UWW) legfőbb döntéshozó testülete, a büró nemrég jóváhagyta a szervezet szakbizottságainak összetételét a 2028 végéig terjedő időszakra – közöttük TF-es múltú tagokkal.

Ennek értelmében öt bizottságban szerepel magyar szakember, akik közül ketten a TF-en szereztek diplomát. Bácsi Péter, az Magyar Birkózószövetség szakmai igazgatója, aki a TF MSc birkózó szakedzőképzését végezte el, a technikai bizottság, míg a sportszervező szakon végzett Lőrincz Tamás, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szakmai igazgatója, a MOB közgyűlésének tagja a sportolói bizottság tagja lett.

Bácsi Péter kötöttfogásban kétszer nyert világ-, illetve Európai-bajnoki aranyérmet, míg a szintén kötöttfogású Lőrincz Tamás 2021-ben,Tokióban szerzett olimpiai elsősége mellé négy Eb- és egy vb-aranyat gyűjtött. 

Fotó: MBSZ

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!