# Nemzetközi Birkózószövetség (UWW)

Tomin Márton egyetemi világbajnoki bronzérmes birkózónak nem annyira a sportban, hanem inkább tanulmányaiban sikerült megvalósítania önmagát. A birkózószőnyegnek azonban sosem fog búcsút inteni.

Kétéves kutatómunka eredményéről számolt be az idén szeptemberben Belgrádban dr. Barna Tibor, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Küzdősportok Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense, 2003 és 2013 közötti vezetője.

A Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) beválasztotta a sportolói bizottságba a Testnevelési Egyetemen végzett olimpiai bajnok birkózót, Lőrincz Tamást, aki a jövőben sportdiplomataként küzdhet meg az eléje gördülő akadályokkal.

Remélhetően még ebben az évben a könyvesboltokba és webáruházakba kerül a Nemzetközi Birkózószövetség gondozásában megjelenő, Handbook of Sports Medicine and Science for Wrestling című könyv, amelyben a Testnevelési Egyetem nyugalmazott docense, Prof. Dr. Barna Tibor is jegyez egy fejezetet.

Hetven sportorvos tartott háromnapos konferenciát a Testnevelési Egyetemen Dr. Molnár Szabolcs, a Magyar Birkózó Szövetség orvosi bizottságának elnökének, a világszövetség (UWW) orvosi, prevenciós és anti-dopping bizottságának tagjának szervezésében.  

Szeptemberben a kazahsztáni Nur-Szultanban tartotta tudományos bizottsági ülését a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW), amelyen a bizottság tagjaként részt vett prof. dr. Barna Tibor, a Testnevelési Egyetem tanára.

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) az I. Birkózó Orvosi/Egészségügyi Világkongresszust és Csapatorvosi Kurzust Budapesten szervezi az idén októberben. A konferencia szervezését az UWW Orvosi, Prevenciós és Anti-dopping bizottsága végzi, s jelentős mértékben támogatja a Magyar Birkózó Szövetség és a Testnevelési Egyetem.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!