A remek szakember a „Sikeres edzői életpályamodell” című előadássorozat második állomásán árul el érdekességeket a hallgatóságnak.
Mint ismert, „Sikeres edzői életpályamodell” címmel új, szabadon választható tantárgy indult szeptember elején a TF-en. A programot – amelynek házigazdája prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök – a Magyar Edzők Társaságával közösen szervezi intézményünk.
Ebben a félévben a legsikeresebb magyar edzőktől tanulhatnak, akik felveszik a „Sikeres edzői életpályamodell” című szabadon választható tárgyat. A kurzus során terítékre kerül a tehetséggondozás, az ehhez kapcsolódó módszertani tudás és eszközök, valamint a személyiségfejlesztés legfontosabb kérdései.
A sorozat második állomásán Bánhidi Ákos, az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó Liu testvérek korábbi trénere tart előadást szeptember 12-én, kedden 15.30-tól az Athén teremben.
Előadásában szóba kerül a motiváció, a példaképek, a tehetség, az intellektuális képességek és a szakmai felkészültég szerepe a sikerben, valamint szó esik edzésmódszertanról is.
A keddi előadásra itt jelentkezhetünk.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001