Elindult a „Sikeres edzői életpályamodell” elnevezésű előadássorozat a TF-en
2023. szeptember 6.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A hiánypótló kurzus első előadásán – amelyet több mint százan követtek figyelemmel kedd délután az Athén teremben – prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, a program felelőse beszélt az edzői karrier buktatóiról és örömeiről.

Mint azt korábban megírtuk, szeptembertől új, hiánypótló, szabadon választható tantárgyat vehetnek fel a TF hallgatói. A Magyar Edzők Társaságával közösen szervezett kurzus címe: „Sikeres edzői életpályamodell.”

Szeptember 5-én, kedden délután szép számú hallgatóság előtt tartotta meg a sorozat első előadását prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök, a program felelőse. 

Elindult a Sikeres edzői életpályamodell elnevezésű előadássorozat a TF en

A honi kézilabdázás legeredményesebb edzőjét először Mezei Dániel, a Kommunikációs és Rendezvényszervezési Osztály vezetője méltatta, majd Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának elnöke szólt röviden a hallgatósághoz.

„Szeretném megköszönni a TF vezetőségének és az ötletgazdának, prof. dr. h. c. Mocsai Lajosnak, hogy megálmodta ezt a kurzust, amely egyedülálló az országban, de talán még Európában is. Itt, a TF-en remek elméleti szakemberek tanítják a hallgatókat az edzőképzésen, ám ezen a kurzuson olyanokat hallgathatunk meg, akik nemcsak az elméletben, hanem a gyakorlatban is rendkívül jártasak, ráadásul nemzetközileg sikeresek.”

Az első előadáson jelen volt többek között a Prima Primissima-díjas olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó, az 1980 és 1989 közötti időszakban a szövetség kapitányi tisztet betöltött dr. Hegedüs Csaba – kapitánysága alatt nyert olimpiai aranyérmet Kocsis Ferenc, Növényi Norbert és Sike András –, valamint a magyar férfi kosárlabda-válogatott korábbi kapitánya, Mészáros Lajos is – mindketten előadói lesznek a kurzusnak.

A 12 héten át tartó program során terítékre kerül a tehetséggondozás, az ehhez kapcsolódó módszertani tudás és eszközök, valamint a személyiségfejlesztés legfontosabb kérdései. Az előadásokat keddenként 15.30 órától hallgathatjuk meg az Athén teremben, ám akinek nem tud jelen lenni az eseményen, később felvételről visszanézheti. 

Elindult a Sikeres edzői életpályamodell elnevezésű előadássorozat a TF en 1

A Magyarországon mindenféleképpen páratlan előadássorozat keretében olimpiai, világ- és Európa-bajnok edzők lesznek az előadóvendégek: prof. dr. Sós Csaba, a TF oktatója, az úszók szövetségi kapitánya, dr. Hegedűs Csaba, a birkózók korábbi szövetségi kapitánya, dr. Kemény Dénes, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdaedző, Németh Zsolt atlétaedző, Szilárdi Katalin kajakedző (tanítványa volt többek között Kucsera Gábor és Dombi Rudolf), Mészáros Lajos, a férfi kosárválogatott korábbi szövetségi kapitánya, Decsi András vívóedző, Szilágyi Áron mestere, majd a férfi kardcsapat edzője, Bánhidi Ákos, az olimpiai bajnok Liu-testvérek korábbi trénere vagy éppen prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, a mindmáig legsikeresebb magyar kézilabdaedző.

A program december közepén zárul kerekasztal-beszélgetéssel.

Utolsó módosítás: 2023. szeptember 7. 11:47
nyomtatás
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!