Hírek

300 résztvevő a IV. Sport és Innováció Nemzetközi Konferencián

A poszt-Covid helyzet ellenére eredményesen zárult az immáron negyedik alkalommal megrendezett Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia, amelynek a Testnevelési Egyetem és a Nemzeti Kézilabda Akadémia adott otthont.

Háromszáz résztvevő a IV. Sport és Innováció Nemzetközi Konferencián

Először rendezte meg közösen a Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciát a Testnevelési Egyetem (TE) és a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA). A szeptember 15. és 17. között lebonyolított eseményen a vendégek a nulladik és az első napon a TE-n, a második, illetve a záró, harmadik napon a NEKA balatonboglári otthonában élvezhették a jobbnál jobb előadásokat és workshopokat.

„Örömteli, hogy az egyetem tudományos háttere és a NEKA gyakorlati tudása jól ötvöződött egymással a rendezvényen – hangsúlyozta Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője. – Kifejezetten jót tett a konferenciának, hogy két helyszínen folyt. A Testnevelési Egyetemen kicsit formálisabb, a NEKA-n családiasabb közegben folytak az események. A rendezvény sikerességéhez nem férhet kétség: sportágtól függetlenül számos szakembert sikerült megszólítanunk, maga a rendezvény kitűnő hangulatú volt, a különböző programok pedig a tudáscsere és tudásátadás jegyében zajlottak.”

Az immáron negyedik alkalommal megtartott konferencián a hazai vendégek mellett számos külföldi egyetem és oktató is részt vett részt. A vendégelőadók között találtunk Svájcból, Németországból, Szaúd-Arábiából, Georgiából, Portugáliából, Oroszországból és Angliából érkezőket, míg a konferencia résztvevői közül többen jöttek Albániából és Georgiából, továbbá Kolumbiából, Szaúd-Arábiából, a Fülöp-szigetekről és Spanyolországból is. Ami a pontos számokat illeti, több mint 250-en regisztráltak az eseményre, amelyen az előadókkal együtt 300-an vettek részt.

A háromnapos rendezvény prominens külföldi vendége volt Fernando Parente, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) végrehajtó bizottságának tagja, Leonz Eder, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) elnöke és Prof. Dr. Claudio Nigget, a Berni Egyetem tanára.

A konferencián közel kilencven előadásból, húsz workshopból és hat kerekasztal-beszélgetésből válogathattak a résztvevők. A nyitónapon a TE-n igazi sportos témákkal találkozhattunk, míg a második és a harmadik napon Balatonbogláron inkább a kézilabdáé volt a főszerep, de emellett megnézhettünk két, a magyar olimpikonok és olimpiai bajnokok, az őket felkészítő edzők és szakemberek, továbbá a magyar sportvezetés néhány kiváló egyénisége részvételével lebonyolított kerekasztal-beszélgetéseket is.

A koronavírus-járvány mindannyiunkat nagy kihívás elé állított, a poszt-Covid helyzet pedig rányomta bélyegét a konferencia vendégeinek összetételére. Ennek ellenére nagyobb delegáció érkezett Albániából és Georgiából – értékelt Dr. Kádár Judit, az egyetem nemzetközi kapcsolatok igazgatója. – A vendégek visszajelzése alapján az esemény két helyszíne nagyon jól kiegészítette egymást: a nulladik, illetve az első napon az egyetemen inkább az akadémiai hangulat volt a jellemző, míg az esemény fennmaradó két napján a Balaton-parton informálisabb közegben találkozhattak a konferencia résztvevői. Igyekeztünk alkalmazkodni a járvány miatt megváltozott körülményekhez, és a visszajelzések alapján úgy tűnik, sikerült. Idén a hagyományos sportinnós témákon kívül a NEKA miatt nagyobb hangsúlyt kapott a kézilabda, és újszerűségéből fakadóan a Női sportvezetők és a Sportdiplomácia ma elnevezésű kerekasztal-beszélgetéseket is kiemelkedő figyelem övezte. Összességében nemcsak a konferencia helyszínválasztása, hanem szerkezete, témakörei és szekciói is sikeresnek bizonyultak.”

A IV. Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia szervezésében a Nemzeti Kézilabda Akadémia, a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága és a Testnevelési Egyetem számos munkatársa vett részt, de sokat tettek az esemény zavartalan lebonyolításáért a TE-hallgatók is, akik önkéntesként segítették a szervezők munkáját.  

Reméljük, jövőre ötödször is sor kerül az immáron nemzetközileg is elismert Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciára.

Első nap

Második nap

Harmadik nap

konferencia,sportinnováció,Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága,Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA),Sportinno,Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia