# Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága

Az Olimpiai Szolidaritás (Olympic Solidarity, OS) támogatásának köszönhetően 19 lelkes külföldi hallgató vágott neki a TF Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamának (NET).

Ezúttal a sportban talált új kihívást a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának nemrég megválasztott új vezetője, Blanár Denissza, aki – nem túlzás így fogalmazni – fejest ugrott a teendőkbe.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektorát és rektorhelyettesét követően az NKI partnerkapcsolati koordinátora, Koppa Györgyi Kölnben és Münsterben járt, ahol megbeszélésen vett részt dr. Gerald Kinggel és Rosemary Dubbeldammal a két német egyetem nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőjével.

Az Erasmus-csereprogramok keretében látogatott egyetemünkre egy hatfős lengyel csoport a Katowice-i Sportegyetem (AWF) Rekreáció és Turizmus Tanszékéről, hogy megismerkedjenek intézményünkkel, elemezzék a helyi sport és turisztikai adottságokat.

Május 29-én tartották a TF legjelentősebb nemzetközi képzése, a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam (NET) oklevélosztó-ünnepségét.

A 2024-es Nemzetközi Napokat (IDIH 2024) a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen idén április 17-18-án rendezte meg a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága.

Sikeresen megérkeztek az Erasmus+ hallgatók, és megkezdték a tavaszi szemesztert egyetemünkön.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 17-én és 18-án tartja hagyományos rendezvényét, a Nemzetközi Napokat (IDIH 2024). A Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága (NKI) szervezte programsorozatra szeretettel várjuk az érdeklődőket.

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) örömmel újította meg régóta fennálló partnerségi együttműködését a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel (TF).

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem háromfős delegációja március végén több partnerrel is tárgyalt Svájcban.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem háromfős delegációja március végén több partnerrel is tárgyalt Svájcban.

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) örömmel újította meg régóta fennálló partnerségi együttműködését a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel (TF).

2024. március 26-án és 27-én dr. Kádár Judit, Nemzetközi kapcsolatok igazgatója, Szabó András nemzetközi rövidképzési koordinátor és Sztojalovszky Gabriella, a nemzetközi kapcsolatok koordinátora tett látogatást a Berni Egyetemen.

Kutatási együttműködés lehetőségéről is egyeztetett a TF Dusana Augustovicovával.

A nyáron induló Pannónia ösztöndíjprogram támogatja a hazai felsőoktatási intézmények nemzetköziesítési törekvéseit és a minőségi mobilitási tevékenységek megvalósítását annak érdekében, hogy a magyar felsőoktatás megőrizze versenyképességét, és kinyílhasson a világ az egyetemek hallgatói, oktatói és munkatársai számára.

Egyetemünkre látogatott Badmaanyambuu Bat-Erdene, mongol országgyűlési képviselő, Mongólia Olimpizmusért, Testnevelésért és Sportért felelős minisztere. Bat-Erdene úr a mongol elnöki delegáció tagjaként érkezett Budapestre, és külön programként kérte, hogy hozzánk ellátogathasson.

Január 29. és április 19. között a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) zajlik a nemzetközi intenzív edzőprogram, amelynek keretében külföldi hallgatók, leendő vívóedzők tökéletesíthetik tudásukat.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 17-én és 18-án tartja hagyományos rendezvényét, a Nemzetközi Napokat (IDIH 2024). A Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága (NKI) szervezésében megvalósuló programsorozatra szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Dr. habil. Kádár Judit irányításával új, nemzetközi képzés indult 2024-ben a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.

December 12-én és 13-án a Valenciai Katolikus Egyetem torrenti kampuszán és a Valenciai Egyetem sport karán tett látogatást a TF delegációja.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!