Július 24. és 28. között a Testnevelési Egyetem ad otthont az Európai Egyetemi Sportszövetség szervezésben megrendezésre kerülő sakk és bridzs Európa-bajnokságnak. Az eseményről az Egyesült Államokban élő sakknagymester, Polgár Zsuzsanna is beszélt.
Szerdán a hivatalos megnyitóval kezdetét veszi az európai egyetemi sakk és bridzs Európa-bajnokság, amelyen Lengyelországtól kezdve Németországon át Törökországig számos európai ország egyeteme vesz részt. Sakkban csapatban rapid, egyéniben pedig villámpartikat rendeznek, míg bridzsben kizárólag csapatok versenyeznek. A négy napon át tartó eseménynek, melyen közel 130 versenyző indul, a Testnevelési Egyetem ad otthont.
A kontinensviadal kapcsán az ötszörös olimpiai és négyszeres egyéni világbajnok sakknagymester Polgár Zsuzsanna is megszólalt. Az egykori versenyző az 1990-es évek közepén költözött az Egyesült Államokba, hivatalos játékos-pályafutását is itt fejezte be 2006-ban. Ezt követően sem szakadt el a sporttól, tehetséggondozással, edzősködéssel, majd versenyszervezéssel kezdett foglalkozni.
- Keveset hallani Önről mostanában. Az edzői és más egyéb teendői mellett marad ideje a játékra is?
- Az aktív versenyzést már régen abbahagytam, utoljára 2006-ban ültem asztalhoz. Azóta kizárólagosan a sakkvilág egyéb területein vagyok aktív. Edzősködöm és versenyeket menedzselek: az elmúlt években több mint hétszázötven eseményt szerveztem. Ezen kívül könyveket írtam, videósorozatokat készítettem, előadásokat tartottam, továbbá kettőezer-kettőben megalapítottam a Susan Polgar Foundation nevű alapítványt, amely segítségével a sakk népszerűsítésén dolgozom.
- Mennyiben más a sakkélet az Egyesült államokban, mint Magyarországon?
- Sok mindenben. Amerikában a sakknak nincs olyan hagyománya és kultúrája, mint Európában. Teljesen más a sport intézményi háttere is, itt nincs szövetségi vagy állami támogatás. Leginkább pár nagyvonalú, sakkszerető egyén támogatja a sakkot, ezért tőlük függ nagyon sok minden. A legtöbb versenyt üzletként kezelik, és sajnos még a nagymestereknek is saját maguknak kell vinni a sakkfigurákat és a sakktáblát a versenyekre.
- Mit kell tudni a kinti, egyetemi sakkéletről?
- Amerikában az egyetemi és főiskolai sakk a sportág gerince, egyre több egyetem támogatja a sportot, főként ösztöndíjak formájában, amelyekre a világ minden tájáról érkeznek hallgatók. A Webster egyetemen a SPICE-nál (Polgár Zsuzsa Tehetséggondozó Intézet) kilenc nagymester tanulót várunk az őszi tanév kezdetére, köztük két magyart, Prohászka Pétert és Gledura Benjámint.
- Ön szerint hogyan szolgálhatja a nyári egyetemi sakk és bridzs Európa-bajnokság a sportág itthoni fejlődését?
- A sportág nagyobb elismerést vívhat ki magának az Európa-bajnokság ismertségén keresztül, és remélhetőleg a hazai egyetemi sakkéletbe is könnyebb lesz majd támogatókat bevonni, mint ahogy az Egyesült Államokban is történt.
Az esemény nyilvános és szerdától a TE-en az érdeklődők megtekinthetik a mérkőzéseket.
Márványkövi Ferenc, a Testnevelési Egyetem Sportmédia továbbképzésének hallgatója
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.