Szeptember 11. és 13. között Fair Play Napokat tartottak Budapesten, amelynek keretén belül Fair Play Kongresszusnak adott otthont a Testnevelési Egyetem. A Nemzetközi Fair Play Bizottság régóta jó kapcsolat ápol a Társadalomtudományi Tanszékkel, több közös rendezvényük volt már.
Az ülést Dr. Farkas Péter docens vezette le, aki Dr. Szikora Katalin tanárnővel együtt a Tudományos Bizottság tagja. Az eseményt Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos rektor nyitotta meg, aki beszédében örömét fejezte ki, hogy az Athén terem ilyen illusztris eseménynek a helyszíne. Elmondta, hogy az egyetem nagy hangsúlyt fektet a tisztességes játék és sport, a fair play oktatására. Ezután Christian Hinterberger, az Európai Fair Play Mozgalom (EFPM) elnöke, majd Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke köszöntötte a fennállása 25. évét ünneplő mozgalom több országot és kontinenst képviselő közösségét.
Fotó: EFPM (Európai Fair Play Mozgalom)
Manfred Lämmer, az EFPM tiszteletbeli tagja felvázolta a 10 pontot, amelyekben a Fair Play jövőjét látja, illetve a célokat, amelyekkel elsősorban a tisztességes sport jövőjét kívánják biztosítani. Dr. Nagy Zsigmond, a Nemzeti Sportügynökség ügyvezető igazgatója két rövidebb előadást tartott, a Fair Play jövőjét jogi érveket felsorakoztatva közelítve meg. Végül Dr. Killyén András történeti áttekintést adott a Borsafürdőn a második világháború előtti időszakra tervezett téli olimpia meghiúsulásáról.
Fotó: EFPM (Európai Fair Play Mozgalom)
A kávészünetet után kisebb csoportokban tárgyalták meg és finomították az említett 10 pontot Steve Town, a CFPM Tudományos Bizottságának elnökének felvezetésével. A program a csoportokban végzett munka összegzésével ért véget.
A kongresszus idején érkezett meg a The Strength of Fair Play angol nyelvű kötet a nyomdából, amely a Testnevelési Egyetem és a Nemzetközi Fair Play Bizottság kiadásában, a Társadalomtudományi Tanszék gondozásában, illetve Dr. Farkas Péter és Dr. Vermes Katalin szerkesztésében jelent meg, és amelyet a kongresszus minden résztvevője megkapott ajándékba.
A Fair Play Napok további eseményeit a budapesti Városházán rendezték meg.
Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina, Kamler János
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001