Hírek

Az olimpiától a távoktatásig – Dr. Sós Csabával beszélgettünk

Nincs könnyű helyzetben Dr. Sós Csaba, a Testnevelési Egyetem Úszás és Vízi Sportok Tanszékének vezetője. A népszerű mestert a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányaként állította kihívás elé az élet, hiszen a koronavírus-járvány terjedése miatt a honi úszószövetség elhalasztotta a március 24–28-ra tervezett országos bajnokságot. Márpedig neki e hét végén meg kell neveznie azokat az úszókat, akik úgymond védettséget élveznek a nyári tokiói olimpia rajtjáig.ű

„Éltem már meg ennél nagyobb krízist, konkrétan 1984-ben, amikor, ugye, nem vehettünk részt a Los Angeles-i olimpián – mondta megkeresésünkre dr. Sós Csaba. – A most kialakult helyzet borította a szakmai terveinket, mert úszóink nem tudnak edzeni, a külföldről hazatérők eleve csak két negatív koronavírus-teszt után vághatnak bele a munkába. Itt jegyezném meg, hogy ez természetesen nem csupán minket sújt, hanem ellenfeleinket is, sőt akadnak, akiket még jobban.”

Az olimpiától a távoktatásig - Dr. Sós Csabával beszélgettünk

No, igen, olimpia… Az idei ötkarikás játékok a tervek szerint július 24-én kezdődnek Japán fővárosában, és augusztus 9-ig tartanak. Csakhogy – amint azt láthatjuk, hallhatjuk – egymás után törlik a különböző sporteseményeket, a nyár másik nagy volumenű tornáját, a labdarúgó Európa-bajnokságot már el is halasztották 2021-re.

„Hogy őszinte legyek, nem tudom elképzelni, hogy a tervnek megfelelően a nyáron lesz a tokiói olimpia – véli a TE tanszékvezetője. – S ha már itt tartunk, a magam részéről nem is tartanám jó ötletnek a megrendezését az eredeti időpontban.”

A kormányrendeletnek megfelelően a Testnevelési Egyetemen is szünetel a hagyományos tanítás, ezekben a napokban távoktatás révén tanulhatnak az intézmény hallgatói. Ennek kapcsán dr. Sós Csaba elmondta: teljes mértékben hisz benne, hogy a hirtelen jött változás semmiféle kedvezőtlen hatást sem gyakorol az oktatásra.

„Kiváló a tananyagunk – hangsúlyozta. – Magas színvonalú jegyzeteink, oktatófilmjeink, gyakorlatai elemeink vannak, amelyek elérhetők a távoktatáson keresztül, szilárd meggyőződésem, hogy ennek mentén haladva is megfelelünk az elvárásoknak. Mindamellett persze valamennyien abban bízunk, hogy a lehető legrövidebb időn belül minden visszatér a régi kerékvágásba.”

Úgy legyen!

úszás,TE,olimpia,interjú,Sós Csaba,távoktatás