# távoktatás

Bár még javában tart a TE-hallgatók és oktatók e-learninggel kapcsolatos tapasztalatainak feldolgozása, úgy tűnik, a pandémiás helyzetben sikeresen helytállt a rendszer, amelynek a jövőben is fontos szerepe lesz.

Hogyan alkalmazkodnak a fiatalok, a gyerekek a koronavírus-járvány miatt kialakult új élethelyzethez? Milyen hatásai lehetnek a bezártságnak? Megoldást jelent-e a távoktatás? Többek között erről kérdeztük Prof. Dr. Hamar Pált, a Testnevelési Egyetem oktatási rektorhelyettesét, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének (MTTOE) elnökét.

Tanár és diák egyaránt kezd hozzászokni a koronavírus-járvány által előidézett sajnálatos helyzethez,a megváltozott életkörülményekhez, no meg a tanulás eddig kevésbé alkalmazott formájához. Dr. Ökrös Csaba, a Testnevelési Egyetem Sportjáték Tanszékének vezetője tagja annak az operatív ad-hoc bizottságnak, amely többek között a távoktatás szervezésével és bonyolításával foglalkozik. Tökéletes rálátása van az elmúlt napok, hetek eseményeire – ezúttal vele beszélgettünk.

Ezúton ajánljuk a testnevelő tanárok és az érdeklődők figyelmébe a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének honlapján található tudástárat, ahol hasznos és érdekes szakmai információkat, tájékoztatókat találhatnak az iskolai testneveléssel kapcsolatban.

Nemzetközi összehasonlításban is sok az elhízott gyerek hazánkban, ezért kiemelt fontosságú, hogy az online iskola se jelentsen egyet az egész napos számítógép előtti görnyedéssel - írja Csókás Adrienn a Magyar Nemzetben. Most jöhetnek az otthoni és a szabadtéri gyakorlatok!

Nincs könnyű helyzetben Dr. Sós Csaba, a Testnevelési Egyetem Úszás és Vízi Sportok Tanszékének vezetője. A népszerű mestert a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányaként állította kihívás elé az élet, hiszen a koronavírus-járvány terjedése miatt a honi úszószövetség elhalasztotta a március 24–28-ra tervezett országos bajnokságot. Márpedig neki e hét végén meg kell neveznie azokat az úszókat, akik úgymond védettséget élveznek a nyári tokiói olimpia rajtjáig.ű

Több fontos és aktuális témát is érintett az a rektori levél, amelyet Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos juttatott el a Testnevelési Egyetem oktatóinak, kollégáinak. A levélben a távoktatás indulásának időpontjáról, módszeréről és lehetőségeiről is szó esett.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!