Kiélezett csatában maradt alul a TFSE-MTK
2020. október 8.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Idénybeli második mérkőzését is elveszítette a TFSE-MTK a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban, Magyar Bianka vezetőedző együttese ezúttal hazai pályán 72–69-re kapott ki a Ludovika-FCSM Csata csapatától egy remek meccsen. 

A Városmajorban 200 néző előtt megrendezett összecsapás a végletekig kiélezetten alakult, mást ne említsünk, a négy negyed egyikét sem tudta egyik vagy másik gárda kettőnél több ponttal megnyerni. Ennek ellenére a végjátékban a Csata ellépett, amikor Lelik Réka találata 5 perccel a mérkőzés vége előtt, 63-54-re módosította az állást.

Fordulatokban azonban nem volt hiány az utolsó percekben sem. Kettő perccel a vége előtt egy 10-0-s hazai felzárkózást fejezett be Alisia Jenkins, amivel 64-63-nál újra a TFSE vezetett. Erre Mányoky Réka, majd Keyona Hayes válaszolt a Csatától. Az utolsó fél percben azonban Alisia Jenkins 2+1-es megoldása ismét nyílttá tette az összecsapást. A 72-69-es végeredményt a remekül játszó Lelik Réka büntetői alakították ki.

Kiélezett csatában maradt alul a TFSE MTK

Alisia Jenkins (j) a hajrában labdaszerzéseivel és kosaraival a TFSE-MTK egyik legjobbja volt (Fotó: wbasket.hu) 

A TFSE-MTK-ban ismét Bernáth Réka volt a legeredményesebb játékos a maga 21 pontjával, a két Jenkins, Alisia és Chanise egyaránt 18 ponttal zárt. Biztató a jövőre nézve, hogy ültek a távoli dobások, Chanise Jenkins négy, Bernáth Réka három, Dúl Panka és Alisia Jenkins egy-egy triplát dobott.

„A mérkőzés jó propagandája volt a sportágnak. Kulturált kosárlabdát játszottunk, csak sajnos nem úgy jöttek ki a dolgok, ahogyan elterveztük. Csapatként kell túllépnünk ezen, a következő napokban próbálunk építkezni” – nyilatkozta a meccs után Magyar Bianka.

Két fordulót követően a TFSE-MTK a 12 csapatos bajnokság tizedik helyén áll, s legközelebb szombaton lép parkettre, a hozzá hasonlóan nyeretlen PINKK-Pécsi 424 gárdáját fogadja 18 órától.

A szerdai találkozó után kijelenthető, érdemes a TFSE meccseire kilátogatni! 

A TE szurkolásod is segíthet!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!