# Magyar Bianka

Második legjobb európai csapatként zárta a csengtui Egyetemi Világjátékokat a magyar női kosárlabda-válogatott, amely Lengyelország legyőzésével megszerezte az ötödik helyet.

Több mint száz magyar sportolóért szoríthatunk a július 28-án kezdődő csengtui Egyetemi Világjátékokon. A Magyar Bianka vezette női kosárlabda-válogatott egy-egy dél-amerikai, illetve ázsiai csapattal került egy csoportba, és természetesen szeretne továbbjutni a kieséses szakaszba.

A múlt héten mi is beszámoltunk róla, hogy Magyar Bianka, a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban a 6. helyen végző és európai kupaindulást kiharcoló TFSE-MTK vezetőedzője távozik az együttestől, és a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) legmagasabb szintű edzői képesítésének birtokában szeretné próbára tenni tudását külföldön.

Az MTI-nek nyilatkozva Magyar Bianka, a magyar élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban a 6. helyen végző TFSE-MTK vezetőedzője elmondta: új kihívásokra vágyva az Egyesült Államokban szeretné folytatni pályafutását, ezért távozik a budapesti együttestől.

Mint arról már beszámoltunk, negyedik élvonalbeli idényükben is bejutottak a nyolccsapatos rájátszásba az alapszakaszt a hetedik helyen záró TFSE-MTK női kosárlabdázói, akik kedden már pályára is lépnek a playoffban.

Közeleg az igazság pillanata! Szombaton 18 órától hazai pályán, vagyis a Városmajorban játssza idénybeli utolsó mérkőzését az alapszakaszban a női élvonalban szereplő TFSE-MTK kosárlabdacsapata. Ha győz, mindenképpen bejut a rájátszásba. 

Csütörtök este lejátszotta idei utolsó mérkőzését a TFSE-MTK női kosárlabda-csapata. Nos, az évzáró lehetett volna vidámabb is, Magyar Bianka vezetőedző élvonalban szereplő együttese ugyanis hosszabbításban 62–57-re kikapott a Ludovika Csata otthonában.

Az elmúlt hétvégén is nagyüzem volt idehaza a labdasportos bajnokságokban. A TFSE számára ezúttal sajnos nem voltak annyira eredményesek ezek a napok, mint egy héttel korábban.

Nagyszerű győzelmekkel ajándékozták meg a szurkolókat a TFSE csapatai az elmúlt hétvégén, a hölgyeknél nyert a TFSE-MTK kosaras együttese, a TFSE röplabdacsapata, valamint a férfi röplabdázóknál a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen tanító Jókay Zoltán vezette Pénzügyőr.

Dübörögnek a labdás bajnokságok idehaza, a hétvégén a TFSE csapatai is újabb pontokért indulnak harcba. Női kosárlabdában az élvonalban szereplő TFSE-MTK, női röplabdában az NB I-es TFSE, míg férfi röplabdában az ugyancsak NB I-es TFSE mellett a Pénzügyőr lép pályára, utóbbi csapatot Jókay Zoltán, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sportjáték Tanszékének mestertanára irányítja.

A PEAC-tól, majd a bajnok és Euroliga-győztes Soprontól elszenvedett vereséget követően a 3. fordulóban megszerezte idénybeli első győzelmét a női elsőosztályú kosárlabda-bajnokságban a TFSE-MTK, miután szombaton hazai pályán 85–83-ra legyűrte a Ludovika Csata csapatát.

Bár idénybeli második mérkőzését is elveszítette a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban, szerdán nyújtott teljesítményére büszke lehet a TFSE-MTK, hiszen jól megszorongatta a címvédő és Euroliga-győztes Sopront a Városmajorban.

Csaknem húszpontos vereséget (47–65) szenvedett a PEAC-tól hazai pályán a magyar női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2022–2023-as idényének nyitó fordulójában szombaton a TFSE-MTK.

Szombaton kezdődik a női kosárlabda-bajnokság 2022–2023-as évada, a TFSE-MTK 18 órától a PEAC-ot fogadja hazai pályán a Városmajorban.

Szombaton kezdi szereplését a magyar női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban a TFSE-MTK, amely nagyszerűen zárta a felkészülési időszakot: Magyar Bianka vezetőedző együttese erdélyi túrája megkoronázásaként megnyerte a Sepsi-kupát!

Elkészült a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság sorsolása a 2022–2023-as idényre. A legmagasabb hazai osztályban szereplő TFSE-MTK az első hat mérkőzése közül ötöt hazai környezetben, vagyis a Városmajorban játszik – de ettől még nem ígérkezik könnyűnek az idénykezdés.

Magyar Bianka FIBA-edző lett! A magyar élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban szereplő TFSE-MTK trénere teljesítette a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) legmagasabb szintű edzőképző programját, amelyet Európában mindenütt elismernek. Viszonylag friss a képzés, hiszen még csak hetedszer indította el a nemzetközi szövetség.

Kicserélődött a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban szereplő TFSE-MTK kerete a 2021–2022-es idény előtt, két húzóember, Bernáth Réka és Alisia Jenkins egyaránt távozott, előbbi a DVTK-hoz, utóbbi pedig az izraeli bajnok Maccabi Ramat Ganhoz igazolt. Érkezett viszont a 2004-es születésű, kimondottan tehetséges Baa Dominika, vele együtt összesen három U20-as játékos szerepel a csapat keretében. Sajnálatos fejlemény azonban, hogy a Sopron elleni mérkőzésen Baa Dominika keresztszalag-szakadást szenvedett, s kilenc hónap kényszerpihenő vár rá.

Magyar Bianka kosárlabda-szakember három éve edző a női NB I-ben, három diplomája van, mindegyik a Testnevelési Egyetemről, amelynek csapatával éri el sikereit, miközben csupán 30 éves. Szép kör ez így, még leírva is, ezért is készített vele podcastot Mezei Dániel.

Tavaly az élvonalban újoncként szerepelve a hatodik helyen zárt a női kosárlabda-bajnokságban a TFSE-MTK, csakhogy a berobbanó koronavírus-járvány miatt nem lehetett lebonyolítani a rájátszást. Egy évvel később, vagyis most is rossz a helyzet a COVID miatt, mindenesetre lehetőség nyílik az alapszakasz utáni „főverseny”, a rájátszás megrendezésére, még ha nézők nélküli meccseken is.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!