Hatodik állomásához érkezett a Sportszülők Akadémiája című előadássorozat, amelynek következő részét október 17-én, 18 órakor tartják a Magyar Sport Háza konferenciatermében.
„A sportpálya a biztonságos játszótér. Bízz az edzőben!” címmel rendezi meg a Magyar Edzők Társasága (MET) a Sportszülők Akadémiája-sorozat következő, immáron hatodik eseményét, amelynek október 17-én, 18 órakor a Magyar Sport Háza konferenciaterme ad otthont.
A sporttörvény ez évi módosítása során bekerült a törvénybe, hogy minden, 18 év alatti sportolóval foglalkozó edzőnek évente részt kell vennie gyermekvédelmi ismeretek továbbképzésen. A médiában nagy teret kapott események – például a veszprémi karateedző esete – hívták fel a figyelmet a sportban a gyermekek fokozott védelmére.
Az edzővégzettséget szerző szakemberek tanulmányaik során a pedagógiai ismeretek elsajátítása keretében jutnak a gyermekvédelemmel kapcsolatos ismeretekhez. A gyermekvédelem a sportban összetett feladat, amelyben a sportszervezetnek, a sportszakembereknek és a szülőknek szorosan együtt kell működniük.
Mindezek az intézkedések természetesen nem lehetségesek a szülők támogató közreműködése nélkül. Ugyanúgy, ahogy az edzőknek, a szülőknek is tisztában kell lenniük a gyermekek védelmét szolgáló törvényekkel, jogszabályokkal. Folyamatosan figyelemmel kell kísérniük azok betartását a gyermekükkel foglalkozó edzők, szakemberek és a sportszervezet részéről.
A konferencián előadóként közreműködnek a TF Gyermek-, Ifjúság- és Szakembervédelmi (GYISZVÉD) kutatócsoportjának tagjai is: dr. Dóczi-Vámos Gabriella neveléstudományi szakértő (A bántalmazás formái a sportban), valamint dr. Bodnár Ilona szociológus (Gyermekbántalmazás és gyermekvédelem edzésen és versenyen), a kerekasztal-beszélgetés résztvevőiként pedig a hallgatóság kérdéseire válaszolnak majd.
Ebben nyújt segítséget az október 17-is esemény, amelyet a MET YouTube-csatornáján is követhetünk. A rendezvény Facebook eseményének linkje itt található.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001