A hűvös, esős november elől a TF hamarosan sorra kerülő rendezvényeire menekülhetünk, ha a kedvünk épp úgy tartja. Nézzük, miből válogathatunk!
Ki ne emlékezne a Guns n’ Roses nagy sikerű, 1991-ben megjelent „November Rain” című, nagy sikerű slágerére? A hideg novemberi eső hangulatát megidéző dal sokszor eszünkbe jut, mindahányszor kilépünk az utcára az év tizenegyedik hónapjában.
Azt ugyan nem tudjuk, hogy idén mennyi esőt hoz a november, azt azonban igen, hogy ha a rosszabbik arcát mutatja az időjárás, lesz hová menekülnünk. Az év utolsó előtti hónapjában ugyanis számos rendezvénnyel vár bennünket a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem.
November 12-én, vasárnap a Diabétesz Világnapja alkalmából nagy szabású, félnapos rendezvénnyel várja az érdeklődőket a TF és a Sportos Cukorbetegek Egyesülete. Az érintettek, illetve a téma iránt érdeklődő orvosok, védőnők, dietetikusok és sportszakemberek betekintést nyerhetnek a diabétesz és a sport egyes elméleti és gyakorlati vonatkozásaiba.
November 13-án, hétfőn az olasz gasztronómia szerelmesei látogassanak az egyetemre, ahol kóstolók, kerekasztal-beszélgetések és főzőshow keretében ismerhetjük meg a világhírű olasz konyha alapanyagait, illetve azok jótékony élettani hatását.
Továbbmenve, november 16-án izgalmas programokkal teli, sportos kihívásokkal, egészségügyi ellenőrzéssel és interaktív találkozóval tarkított nemzetközi férfinapot tartunk, ahová természetesen a hölgyek is hivatalosak. Regisztráció itt.
November 16-án és 17-én kerül sor az 52. Mozgásbiológiai Konferenciára, amelynek során számos izgalmas témát vitatnak meg az esemény résztvevői, míg a hét a november 17-i, V. Sárközy Tamás sportjogi konferenciával zárul. Utóbbi a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Magyar Jogász Egylet közös rendezvénye, amelyre itt regisztrálhatunk.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001