Kovács-Kézdi Réka paraúszó volt nemrég a „Különleges nevelési igényű sportolók" című kurzus vendége.
Idén szeptemberben, a TF Pedagógia Tanszéke szervezésében indult a BSc-képzés edző szakán, a harmadik évfolyamon a "Különleges nevelési igényű sportolók" című kurzus. Ezúttal Kovács-Kézdi Réka, London és Rio de Janeiro paralimpikon úszója állt a hallgatóság elé, és válaszolt Orbán-Sebestyén Kata, a kurzus oktatója kérdéseire.
A különleges nevelési igényű sportolók elnevezésű kurzus célja, hogy a jövő edzői nyitottabbak és tájékozottabbak legyenek a fogyatékossággal élő sportolók edzését érintő témákban, mert mind a parasport, mind pedig a fogyatékos sport egyaránt egyre nagyobb teret kap az élsport világában is.
"A nyitottság a legfontosabb számomra. Nagyon sokan nem mernek közeledni hozzám, mert félnek, hogy olyat kérdeznek, amivel megsértenek, vagy ami nem diplomatikus. Én úgy gondolom, hogy a sportsikereimet is egyrészt a nyitottságomnak, másrészt a családomnak köszönhetem, így örömmel válaszolok minden kérdésre – mondja Kovács-Kézdi Réka, aki korábban sokat dolgozott egyetemünk oktatójával, az úszók szövetségi kapitányával, prof. dr. Sós Csabával is.
Réka kategóriájában számos világcsúcsot úszott, és van olyan versenyszám is, amelyben még mindig ő a rekordtartó. Jelenleg a Mozgásjavító Óvoda és Általános Iskola úszásoktatójaként dolgozik. Mindig is az volt a vágya, hogy olyan gyerekekkel dolgozhasson együtt, mint amilyen ő is volt.
"Szerintem az elfogadás a legfontosabb, ahhoz pedig nélkülözhetetlen a közvetlenség, az előítéletek megcáfolása, valamint a nyitottság” – szögezi le.
A sok közvetlen humorral és nevetéssel teli interaktív órán szó esett a paralimpikonok és más segítséggel élők élsportjáról is, valamint arról, hogy miben különbözik egy ép és egy fogyatékossággal élő sportoló felkészítése az olimpiára, illetve a paralimpiára.
"Réka bátran vállalja fogyatékosságát, és őszintén beszél mindazokról a stigmákról, amelyekkel együtt kell élnie. Humorával és pozitív hozzáállásával lenyűgözte a hallgatókat” – teszi hozzá Orbán-Sebestyén Kata. – A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem egyre nagyobb teret ad a fogyatékossággal élő sportolók edzés- és fejlesztésmódszertanának, hiszen manapság a nemzetközi sporttudomány is egyre szélesebb körben foglalkozik a fogyatékos sport élettani hatásai mellett társadalmi és szociális területeivel is."
Kovács-Kézdi Réka előadása >>>
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001