2023. szeptember 19-én Zágrábban a Liszt Intézet vezetője, dr. Mladenovics Anna immáron második alkalommal szervezett sportdiplomáciai fórumot, amelynek vezérfonalát a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság eredményei és sportdiplomáciai tapasztalatai adták.
A meghívott előadók egyik kiemelt tagja Gyulai Márton, a WA Budapest 2023 Nonprofit Zrt. sportszakmai vezérigazgató-helyettese tartott prezentációt tapasztalatairól. Szlovénia zágrábi nagykövetségének munkatársai pedig a maribori EYOF szakmai tapasztalatait ismertették.
A fórumon a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) is képviseltette magát. Az előadásokat követően kerekasztal-beszélgetés keretében horvátországi és magyar sportolók, sportszervezeti vezetők, sportújságírók osztották meg egymással szakmai tapasztalataikat.
A program célja elsődlegesen az volt, hogy a meghívott horvát közönség számára bemutassanak néhány kiemelkedő magyar módszert és új megoldást, amelyek egy része az atlétikai vb szervezésekor születtek meg. A rendezvény résztvevői között szerepelt a Horvát Atlétikai Szövetség képviseletében Mihaela Vidović főtitkár, Ivana Loncarek PR-manager, a Horvát Olimpiai Bizottság részéről Mia Bacic nemzetközi igazgató, a Zágrábi Tudományegyetemtől Jasenka Ostojic rektorhelyettes, Jura Ozmec, a Sportska Televizija főszerkesztője, továbbá több diplomata, nemzeti sportszövetség, sportklubok és a sajtó más képviselői.
Az előadásokat Gyulai Márton nyitotta meg az atlétikai világbajnokság eredményeiről szóló prezentációjával, őt Tamara Plankar, szlovéniai beosztott diplomata követte, aki a maribori Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál önkénteseire és az esemény sikereire összpontosított. Dr. habil. Kádár Judit, a TF Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője a soft skill fejlesztésének szerepéről beszélt a sportolói kettős karrierben, illetve bemutatta a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024 januárjában induló angol nyelvű sportdiplomáciai képzését.
A programra videóüzenetet küldött dr. Marko Begovic, aki a norvég Molde Egyetemen és a szerbiai Nikola Tesla egyetemen is tanít, továbbá egyike az SDP képzést létrehozóinak. A kerekasztal-beszélgetésen Gyulai Márton, a WA Budapest 2023 Nonprofit Zrt. sportszakmai vezérigazgató-helyettese, dr. Gór-Nagy Miklós, a Magyar Vízilabda-szövetség sportszakmai vezetője, Bruno Šundov horvát NBA-s kosárlabdázó, Jasmin Cuturic szlovén válogatott röplabdázó és edző vett részt, a moderátor Filip Brkić ismert horvát sportkommentátor és sportújságíró volt.
A kerekasztal-beszélgetés középpontjában a sportdiplomácia érdekes helyzetei, az élvonalbeli sportolók felelőssége, kihívásai és a jó gyakorlatok álltak. A résztvevők saját tapasztalataikon keresztül dolgozták fel a témaköröket, és foglaltak állást.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.