Most kezdődik csak igazán a verseny – megtartották az új tanév első összdolgozói értekezletét
2023. augusztus 30.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Augusztus 30-án az egyetem Athén termében tartották a TF soros összdolgozói értekezletét, amelyen több fontos bejelentést is tettek. 

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem szerdai összdolgozói értekezletén prof. dr. Sterbenz Tamás, a TF rektora, prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, a kuratórium elnöke, dr. Ökrös Csaba általános rektorhelyettes és prof. dr. Radák Zsolt tudományos és innovációs rektorhelyettes értékelte az elmúlt időszakot, továbbá felvázolta a TF előtt álló fontosabb feladatokat és küldetéseket.

Az esemény egyperces néma csenddel kezdődött, amelynek során az idén elhunyt TF-es kollégákra emlékeztek az egybegyűltek.

A folytatásban prof. dr. Sterbenz Tamás a hétfői, Csörsz utcai létesítményátadó és tanévnyitó ünnepségre hívta fel a figyelmet, amivel új fejezet kezdődik az egyetem életében. A rektor emlékeztetett, a dr. Koltai Jenő nevét viselő sportkomplexum kitűnőre vizsgázott a budapesti atlétikai világbajnokság egyik edzőközpontjaként.

Az egyetem hírnevét nemcsak a „Csörsz” sikere, hanem a vb-n részt vett TF koordinálta önkéntesek is öregbítették. Kiemelte továbbá, hogy a világesemény alatt intézményünk több kisérőrendezvény helyszíne volt: itt járt nálunk többek között a nemzetközi szövetség elnöke, Sebastian Coe.

Megjegyezte, az új sportkomplexum elsősorban az oktatás, másodsorban a sportolás, harmadsorban pedig a lakosság igényét igyekszik majd kielégíteni.

Fontos információ, hogy az új tanévben rekordszámú, 1030 hallgató kezdi meg tanulmányait a TF-en, három új mesterképzéssel bővül a paletta, hamarosan elindul az Életmódlabor és a Sportmedicina Központ, 2024-től pedig a digitális átállásnak köszönhetően gyorsul a beszerzésekkel kapcsolatos adminisztráció.  

Október elején, a speciális oktatói héten több kiemelt rendezvény házigazdája lesz intézményünk: október 5-én és 6-án a Sport és Innováció Konferenciát, 6-án a Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozóját rendezik nálunk.

A következő másfél évben kiemelt fontosságú a TF100-projekt, amelynek során több színvonalas programmal emlékezünk meg az egyetem fennállásának 100. évfordulójáról.

Beszéde zárásaként a rektor aláhúzta, az egyetem gazdasági működése stabil, jövőre pedig remélhetően bérfejlesztést hajtanak végre.

Dr. Ökrös Csaba általános rektorhelyettes bejelentette, szeretnék újra bevezetni a mentori rendszert, és gőzerővel folytatódik a világ egyetemein tanulók és dolgozók egészségének és jóllétének javítását célzó Healthy Campus program.

Prof. dr. Radák Zsolt tudományos és innovációs rektorhelyettes arról tájékoztatta a hallgatóságot, hogy – hosszabb szünet után – szeptember 29-én, a Kutatók éjszakáján újra megnyílik a TF campusa az érdeklődők előtt. Ezenkívül a jövőben erősíteni kívánják a nemzetközi TDK színvonalát, valamint bevezetik a TF-Buda-fittprogramot, amelynek keretében növelni szeretnék a lakosság egészségtudatosságát.

Zárásként prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, a kuratórium elnöke emelkedett szólásra. A TF előző rektora figyelmeztetett, bár örvendetes, hogy rekordszámú hallgatót vettek fel idén a TF-re, nem szeretné, ha ez az oktatás minőségének rovására menne.

A jövőben kiemelt fontosságú projekt lesz egy új, 400-500 férőhelyes kollégium létesítése a kampusz területén, továbbá lényeges célként jelölte ki a kampuszfejlesztés második ütemét, amelyhez a kuratórium szeretné megszerezni a szükséges forrásokat.   

Megerősítette, hogy az atlétikai világbajnokság alatt kitűnőre vizsgázott a dr. Koltai Jenő Sportkomplexum, amely az esemény során itt tartózkodó sportolók és sportvezetők véleménye szerint olimpiai szintű létesítmény.

A TF 100-zal kapcsolatban fontosnak tartja, hogy ne csak a centenárium ünnepléséről szóljon, hanem kommunikációjában kiemelt helyen jelenjen meg a megelőzés és az egészségmegőrzés szerepe is. Arra kérte a jelenlévőket, vegyenek részt a programban.

Beszéde végén felhívta a figyelmet a szeptembertől induló „Sikeres edzői életpályamodell” című választható tantárgyra, amelyre szeretettel várja nemcsak a hallgatókat, hanem az oktatókat és a TF-en dolgozókat is.

Zárógondolatként megjegyezte: „Most kezdődik csak igazán a verseny.”

Utolsó módosítás: 2023. augusztus 31. 9:31
nyomtatás
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!