Augusztus 31-ig jelentkezhetünk a Nemzetközi Sportkapcsolatok - Sportdiplomácia képzésre
2023. július 11.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A nyár végéig várják a sportdiplomácia iránt érdeklődők jelentkezését dr. Farkas Péter és munkatársai a TF kétféléves szakirányú továbbképzésére.

A Farkas Péter vezetésével öt éve indított Nemzetközi Sportkapcsolatok - Sportdiplomácia képzés célja, hogy olyan szakembereket képezzen, akik a nemzetközi sportéletben magas szintű sportdiplomáciai ismeretek birtokában, a fair play szellemében képesek szolgálni a sport ügyét, illetve képviselik hazájuk érdekeit.

A képzés rangját emeli, hogy Magyarország legtekintélyesebb sportszakmai társadalmi szervezete, a Magyar Olimpiai Bizottság, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium is támogatja azt.

A kurzuson a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a nemzetközi kapcsolatok, továbbá a sportdiplomácia legelismertebb szakemberei tartanak órákat. 

A képzésről, a jelentkezés feltételeiről és menetéről ide kattintva olvashatunk többet. 

Utolsó módosítás: 2023. július 13. 11:26
nyomtatás
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!