Elkezdődtek a Nemzetközi Napok a TF-en
2023. április 26.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Kedden a hivatalos megnyitóval elkezdődtek a Nemzetközi Napok (IDIH 2023) a TF-en. A partneregyetemek és -intézmények képviselőit prof. dr. Sterbenz Tamás rektor fogadta a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.

Bőséges programkínálat várja az érdeklődőket a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága (NKI) szervezte Nemzetközi Napokon (IDIH 2023), amelyet április 25. és 27. között rendeznek egyetemünkön.

Az IDIH 2023 során neves külföldi egyetemek képviselőivel és előadóival találkozhatunk. A rendezvény olyan platformot kínál, amelyen a hazai és nemzetközi szakértők előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken engednek betekintést munkájukba, illetve megvitatják a nemzetközi együttműködés és projektek lehetőségeit.

Az első, keddi nap kampusztúrával egybekötött nemzetközi partnertalálkozókkal telt. Bár a rendezvény reggel 9-kor kezdődött, a hivatalos megnyitóra kora délután került sor.

A Róma teremben prof. dr. Sterbenz Tamás rektor, dr. Ökrös Csaba általános rektorhelyettes és dr. habil. Kádár Judit, az NKI igazgatója fogadta a rendezvényre érkezett partnerintézmények delegáltjait, közöttük a Szerbiai Sport- és Sportorvosi Intézet, a belgrádi Tesla Egyetem, a Tiranai Sportegyetem, az egyesült államokbeli Új-mexikói és a Utah Állami Egyetem, a francia ILEPS sporttudományi egyetem, továbbá más külföldi partnerintézetek képviselőit.

Elkezdődtek a Nemzetközi Napok a TF en 2

A felsőoktatási intézmények küldöttjein kívül jelen volt többek között a Fülöp-szigetek magyarországi nagykövete, Frank R. Cimafranca, a Sino-európai Intézet elnöke, Anny Gao, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Osztálya képviseletében Baranyai Krisztián.

A felszólalások előtt Lakos Katalin, az NKI munkatársa üdvözölte a vendégeket, majd Sterbenz Tamás rektor mondott köszöntőbeszédet.

„Örülök, hogy rektorként ezúttal nem előadást, hanem beszédet kell tartanom – kezdte tréfásan. – Üdvözlöm mindnyájukat, beleértve a jelen lévő külföldi egyetemek és nagykövetségek képviselőit, illetve a hallgatókat. Ha jól számoltam, tizenkét országból jöttek el a háromnapos eseményre, ami jól példázza, hogy egyre bővül egyetemünk nemzetközi partnerhálózata. Célkitűzéseiben is megújult intézményünk nevében szeretném egy asztalhoz ültetni önöket azzal a szándékkal, hogy a jövőben közös kutatásokban vegyünk részt, és osszuk meg elképzeléseinket. Ne felejtsék, a sport a legjobb eszköz, hogy közelebb hozza a nemzeteket egymáshoz. Remélem, jövőre ugyanitt találkozunk, hogy folytassuk a most megkezdett együttműködést.”

A folytatásban a rektor röviden kitért a TF-en már jó ideje zajló nemzetközi képzésekre, így a sportdiplomáciai és a különböző edzőképzésekre is.  

Ezt követően Kádár Judit, az NKI vezetője lépett a hallgatóság elé.

„A TF nemcsak számos országgal, hanem különböző területeken is igyekszik együttműködést kialakítani. Vannak régóta fennálló kapcsolataink, másokat most igyekszünk kiépíteni, és olyanokat is köszönhetek itt, akikkel most találkozunk először. Két év múlva százéves lesz egyetemünk, aminek jegyében jelentős intézményi fejlesztéseket végzünk, és bővíteni szeretnénk nemzetközi kapcsolatainkat is. Kérem, élvezzék a mostani találkozót, beszéljenek egymással minél többet, és ragadják meg az alkalmat, hogy kapcsolatokat építsenek ki.”

Az IDIH 2023 szerdán változatos és izgalmas programokkal folytatódik. Többek között ekkor tartják a World Leisure Day-t is, amelynek keretében a Rekreációs Világszövetség (World Leasure Organization, WLO) ifjúsági nagyköveteinek találkozójára kerül sor a TF Rekreáció Tanszékének docense, dr. Bánhidi Miklós vezetésével.

Fotó: Vidor Gergely

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!