Immáron teljes az április 25. és 27. között sorra kerülő Nemzetközi Napok (IDIH 2023) programkínálata. A háromnapos eseményt a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága szervezi a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.
Neves egyetemek képviselőivel és előadóival találkozhatunk a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága (NKI) nagyszabású rendezvényén, az IDIH 2023-on, amely három napon át tart a TF-en.
Az IDIH 2023 olyan platformot kínál az egyetemen, amelyen a hazai és nemzetközi szakértők előadások, kerekasztal-beszélgetések alkalmával engednek betekintést munkájukba, illetve megvitatják a nemzetközi együttműködés és projektek lehetőségeit. A résztvevők a Partner University Fair keretében megismerkedhetnek a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem partneregyetemeivel.
A program első napján több külföldi egyetemi delegáció érkezik a TF-re, többek között Belgrádból (Szerbia), Tiranából (Albánia), Cergyből (Franciaország) és Új-Mexikóból (Egyesült Államok). Őket egyetemünk rektora, prof. dr. Sterbenz Tamás fogadja. Április 25-én, kedden tehát a nemzetközi partnertalálkozók lesznek az esemény középpontjában.
A második napon (április 26.) a központosított pályázatokra és a projektmenedzsmentre helyeznek nagyobb súlyt (felkészülés és pályázatírás lehetőségei), míg a harmadikon (április 27.) az oktatói, hallgatói mobilitás lesz a fő téma. Utóbbi megvitatásában a TF diákjai is tevékenyen részt vehetnek, és az interkulturális oktatás, a külföldi hallgatói szolgáltatások tapasztalatairól, gyakorlati lehetőségekről szerezhetnek információkat.
Program >>>
Regisztráció >>>
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001