Fulbright-napot tartottak a TF-en
2023. február 28.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Február 24-én a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Róma terme adott otthont a Fulbright-napnak, amelyen több hazai felsőoktatási intézmény egyetemi tanára mellett a nemrég a TF-re „igazolt” amerikai professzor, John Barnes is tartott előadást.

A péntek délután 14 órakor kezdődött eseményen dr. habil. Kádár Judit, egyetemünk Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője, prof. dr. Sterbenz Tamás, a TF rektora és dr. John Barnes, Fulbright-ösztöndíjas professzor mondott köszöntőbeszédet.

Az összejövetel során három témában hangzottak el bevezető előadások, amelyeket félórás vita követett.

Prof. dr. Szalay Péter, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára „Az egyetem a mai világban” címmel tartott beszédet, prof. dr. Gábriel Róbert, a Pécsi Tudományegyetem Biológiai Intézetének igazgatója az egyetem működéséről beszélt, zárásként pedig prof. dr. Zoltayné dr. Paprika Zita, a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok és akkreditációk elnökhelyettese „Az egyetem nemzetközi küldetése” című előadását hallgatták meg a résztvevők.

Fulbright napot tartottak a TF en

Utolsó módosítás: 2023. február 28. 11:02
nyomtatás
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!