Sós Csaba a Kuratórium új tagja
2023. február 1.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Prof. dr. Sós Csaba váltja Vári Attilát a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet fenntartó kuratóriumában. A magyar úszóválogatott szövetségi kapitányát, a TF oktatóját, az Úszó és Vizi Sportok Tanszék korábbi vezetőjét a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Vári Attila lemondása után választotta tagjának a testület.

A Testnevelési Egyetem fenntartója 2021. augusztus elsejétől a Testnevelési Egyetemért Alapítvány, az alapítványt pedig a kuratórium irányítja. A kuratórium elnöke, prof. dr. h.c. Mocsai Lajos a változásról elmondta:

 „Vári Attila egyéb elfoglaltságaira, fontos feladataira, a hazai vízilabda-utánpótlás építésére kíván koncentrálni. Lemondását elfogadtuk. Ezúton is köszönjük az egyetemért végzett munkáját.  Attila helyére a Kuratórium prof. dr. Sós Csaba személyében a TF egyik megkerülhetetlen oktatóját, a magyar sportélet egyik legkiválóbb szakemberét választotta tagjának."

A Testnevelési Egyetemért Alapítvány ötfős Kuratóriumában így Mocsai Lajos elnök mellett Kovács Antal olimpiai bajnok dzsúdós, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Vida József üzletember, bankár és Sós Csaba kap helyet.

A népszerű szaktekintély 1977-ben 400 méteres vegyesúszásban bronzérmet szerzett a jönköpingi Európa-bajnokságon, és milyen az élet, negyven évvel később őt nevezte ki szövetségi kapitánynak a Magyar Úszó Szövetség. 2020-ban mérföldkőhöz érkezett sikerekkel teli akadémiai pályáján, hiszen egyetemi tanárrá nevezték ki. Akkor készített interjúnkban így fogalmazott a tanítással kapcsolatban:

„Az a helyzet, hogy imádok tanítani, ez az érzés alighanem örökre megmarad bennem."

Sós Csaba, aki 40 éve kötődik a TF-hez, és több mint harminc éve tanít a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, így kommentálta megválasztását:   

 „Tudományos munkatársként kerültem a TF-re, de még portásnak is mentem volna. Később tanár, majd tanszékvezető lettem. Megtiszteltetés ezt a közösséget a kuratórium tagjaként szolgálni".

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!