Prof. dr. Sós Csaba váltja Vári Attilát a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet fenntartó kuratóriumában. A magyar úszóválogatott szövetségi kapitányát, a TF oktatóját, az Úszó és Vizi Sportok Tanszék korábbi vezetőjét a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Vári Attila lemondása után választotta tagjának a testület.
A Testnevelési Egyetem fenntartója 2021. augusztus elsejétől a Testnevelési Egyetemért Alapítvány, az alapítványt pedig a kuratórium irányítja. A kuratórium elnöke, prof. dr. h.c. Mocsai Lajos a változásról elmondta:
„Vári Attila egyéb elfoglaltságaira, fontos feladataira, a hazai vízilabda-utánpótlás építésére kíván koncentrálni. Lemondását elfogadtuk. Ezúton is köszönjük az egyetemért végzett munkáját. Attila helyére a Kuratórium prof. dr. Sós Csaba személyében a TF egyik megkerülhetetlen oktatóját, a magyar sportélet egyik legkiválóbb szakemberét választotta tagjának."
A Testnevelési Egyetemért Alapítvány ötfős Kuratóriumában így Mocsai Lajos elnök mellett Kovács Antal olimpiai bajnok dzsúdós, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Vida József üzletember, bankár és Sós Csaba kap helyet.
A népszerű szaktekintély 1977-ben 400 méteres vegyesúszásban bronzérmet szerzett a jönköpingi Európa-bajnokságon, és milyen az élet, negyven évvel később őt nevezte ki szövetségi kapitánynak a Magyar Úszó Szövetség. 2020-ban mérföldkőhöz érkezett sikerekkel teli akadémiai pályáján, hiszen egyetemi tanárrá nevezték ki. Akkor készített interjúnkban így fogalmazott a tanítással kapcsolatban:
„Az a helyzet, hogy imádok tanítani, ez az érzés alighanem örökre megmarad bennem."
Sós Csaba, aki 40 éve kötődik a TF-hez, és több mint harminc éve tanít a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, így kommentálta megválasztását:
„Tudományos munkatársként kerültem a TF-re, de még portásnak is mentem volna. Később tanár, majd tanszékvezető lettem. Megtiszteltetés ezt a közösséget a kuratórium tagjaként szolgálni".
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001