Idén is nagy sikert aratott a TF Sport-táplálkozástudományi Központja és a Sportos Cukorbetegek Egyesületének közös diabétesz világnapi rendezvénye, amelynek a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem adott otthont november 13-án, vasárnap.
Meglehetősen nívós előadásokkal és neves szakemberek részvételével, valamint színvonalas workshopokkal tarkított programkínálat várta november 13-án, vasárnap, a diabétesz világnapján a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre érkező vendégeket. A lassan hagyományosnak mondható esemény idei mottója – Sportos életmód a diabétesz menedzselésében – számos érdeklődőt vonzott a rendezvény helyszínére.
A konferenciát prof. dr. Sterbenz Tamás, a TF rektora nyitotta meg. Ünnepi felszólalásában hangsúlyozta, a modell- és névváltáson étesett intézmény célja a magyar tárdadalom és emberek egészségének, illetve jóllétének javítása, amelyhez ez a rendezvény is nagyban hozzájárul.
„Jelzésértékű, hogy hatszázan regisztráltak a mai konferenciára. Egy esemény sikerességét mutatja, ha évről-évre erősödik, ami az érdeklődők növekvő számában is megmutatkozik. Köszönjük, hogy a Sportos Cukorbetegek Egyesülete újra a mi egyetemünket választotta helyszínül, ami annak a felismerésnek köszönhető, hogy a TF, mint a sportért felelős hazai fellegvára képezi a testnevelőket, edzőket és szakembereket, akik munkájuk során az egyes típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekekkel találkoznak” – emelti ki a rektor.
Ezt követően Beneda Attila család és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntötte az egybegyűlteket.
„Aggasztó, hogy az egyes és a kettes típusú cukorbetegségben szenvedők száma világszerte és idehaza egyaránt növekszik – kezdte felszólalását. – A mai eseménynek különös jelentőséget ad, hogy éppen száz éve fedezték fel és próbálták ki a cukorbetegség terápiájában mára már teljesen elterjedt inzulint, amely még mindig hatásos gyógyszer. Kevés olyan dolog van az orvostudományban, amely ennyi idő után is hatékony gyógymódnak bizonyul. Jóllehet gyógyszerünk már van a betegség kezelésére, továbbra is sok a cukorbeteg világszerte, ezért fennáll az igény, hogy foglalkozzunk a jelenséggel, amely nálunk is számos családot érint” – húzta alá a helyettes államtitkár.
Végül Muskát Erika, a Sportos Cukorbetegek Egyesületének elnöke köszöntötte a program résztvevőit. Köszönetét fejezte ki, hogy évről-évre számos szakember és orvos támogatja az egyesületet tudásával és tapasztalatával.
Az egész napos tudományos konferencia délelőtti szekciójában többek között megtudhattuk, milyen együtt élni az 1-es típusú cukorbetegséggel, míg a TF Sport-táplálkozástudományi Központjának szakmai vezetője, prof. dr. Martos Éva sportszakorvos a sportági sajátosságok és a diabétesz kapcsolatáról tárt fel felettébb érdekes részleteket.
A délutáni szekcióban sokan vettek részt a TF Pszichológiai és Sportpszichológiai Tanszékének vezetője, dr. habil. Lénárt Ágota sportpszichológus „Mentális jóllét a diabéteszben” című előadásán, míg a workshopon a Sport-táplálkozástudományi Központ két munkatársa, Szakszon Flóra és Jenes-Kis Virág tartott érdekes szekciót.
A szekciók zárásaként az érdeklődők megtekintették a Ride for your L1fe („Tekerj az életedért!”) című filmet. Az alkotás középpontjában az amerikai Team Novo Nordisk kerékpároscsapat állt, amelynek a háromszoros magyar bajnok Kusztor Péter is tagja. Ez az első profi országúti kerékpárosistálló, amely kizárólag cukorbeteg versenyzőket alkalmaz.
A filmet követő kerekasztal-beszélgetésen a magyar bajnok kerékpáros mellett részt vett dr. Svébis Márk belgyógyász és diabetológus, prof. dr. Martos Éva sportszakorvos, valamint Shenker-Horváth Kinga dietetikus és táplálkozástudományi szakember. A beszélgetést a cukorbeteg hobbisportoló, Csík Csaba Krisztián moderálta.
A szekciókkal párhuzamosan különböző workshopokon vehettek részt az érdeklődők. A műhelybeszélgetések során a szakemberek számos hasznos tanácsot osztottak meg a hallgatósággal, így többek között kiderült, hogyan kell használni a hibrid, zárt rendszerű inzulinpumpát, hogyan vásároljunk élelmiszert tudatosan, illetve milyenek a szenzoros cukormérés és a távoli követés lehetőségei. Az egész napos programsorozat játékos vetélkedővel zárult.
A program megvalósítását a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárság anyagi támogatása tette lehetővé.
Fotó: Jekken Péter
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.