A TF egyik meghatározó kutatásáról számolt be az M5
2022. november 14.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A TF Molekuláris Edzésélettani Kutatóközpontjának egyik legjelentősebb, jelenleg is zajló projektjéről tájékoztatott vasárnap az M5 kulturális tévécsatorna Multiverzum című műsora.

A TF egyik meghatározó kutatásáról számolt be az M5

A prof. dr. Radák Zsolt vezette kutatóközpont az élethosszon át tartó edzés biológiai életkort meghatározó szerepét vizsgálja. A rendszeres edzéssel nemcsak fizikailag tarthatjuk karban magunkat, hiszen – mint kiderült – a különböző mozgásformák eltérő módon befolyásolják az egyes agyi tevékenységek működését. 

Ha a mozgás az életünk része maradna, talán jobban és egészségesebben élhetnénk – mondta a műsorban prof. dr. Radák Zsolt. – Már a darwini evolúciós elmélet is hangsúlyozta, a jobb erőnlét nagyobb túlélési esélyt jelent.

A kutatás meglepő eredményeit a professzor ebben a videóban foglalja össze 17.15 és 18.15 között, de előre eláruljuk, hogy – nem meglepő módon – a vizsgálat egyik fontos következtetése, hogy a testmozgás lassítja az öregedési folyamatot, sőt a fizikai és a szellemi aktivitás nagyban csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét.

A kutatóközpontról szóló részt 15.40 és 19.19 között találjuk. >>>

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!