Sikeres TF-részvétel a Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozóján
2022. október 12.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Pécs adott otthont az idei, immáron 68. alkalommal megrendezett Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozójának, amelyen – természetesen – egyetemünk is részt vett. Az október 6-7-én megrendezett eseménynek a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Sporttudományi és Testnevelési Intézete volt a helyszíne.

Sikeres TF részvétel a Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozóján

A kétnapos verseny során atlétikában, úszásban, női kézilabdában, férfi kosárlabdában, mix röplabdában, valamint kispályás labdarúgásban mérte össze tudását nyolc egyetem (Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, ELTE Savaria Egyetemi Központ, Nyíregyházi Egyetem, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Széchenyi István Egyetem, Debreceni Egyetem, Pécsi Tudományegyetem).

Intézményünk remek teljesítménnyel rukkolt elő: úszásban az első helyen végeztünk, atlétikában és kosárlabdában ezüstérmet szereztünk, míg kézilabdában az 5., kispályás labdarúgásban pedig a 6. helyet érük el, így összesítésben a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatunk fel.

Hallgatóinkra hivatkozva kijelenthetjük, hogy ismét kellemes légkörben telt a találkozó, amely hozzájárult mind egyetemünk, mind pedig sportolóink hírnevének növeléséhez.

Fotó: univpecs.com

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!