A Lódzban zajló Európai Egyetemi Játékok (EEJ) utolsó előtti játéknapján több sportágban is érdekeltek voltak hallgatóink. A tékvandós Szűcs Krisztián egy bronzzal gyarapította éremgyűjteményünket.
Kezdjük mindjárt a legfontosabbal! A tékvandós Szűcs Krisztián harmadik helyen végzett a +63 kilogrammosok mezőnyében a kyorugi kategóriában. Versenyzőnk portugál és cseh ellenfelet legyőzve jutott be a legjobb négy közé, ám ott nem bírt brit ellenfelével, és végül a dobogó legalsó fokára állhatott fel.
Úszásban Berta Barbara a 7. helyen ért célba a 100 méter hát fináléjában, Molnár Laura pedig a 8. helyen végzett a 200 méteres mellúszás döntőjében. A nap zárásaként az Ollé, Fecske, Berta, Molnár összetételű 4×100 méteres gyorsváltónk az 5. helyet szerezte meg.
Férfi kosarasaink a 13. helyért léptek pályára a Bécsi Egyetem ellen, és szoros mérkőzésen 64–50-re alulmaradtak ellenfelükkel szemben, így a 14. helyen fejezték be a tornát.
Karatéban Lencse Panna és Soós Áron lépett szőnyegre, ám mindkét versenyzőnk elvérzett az első összecsapáson. Lencse a koszovói Adelina Ramától, Soós az ukrán Erik Rahozenkótól kapott ki.
A TF számára ezzel véget értek a küzdelmek a játékokon. Egyetemünk öt arany- és 7 bronzéremmel fejezte be szereplését az eseményen. Gratulálunk!
Fotó: MEFS
Forrás: TFSE
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001