Újra az Európai Egyetemi Játékok éremtáblázatának élén a TF!
2022. július 29.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Lódzban zajló Európai Egyetemi Játékok (EEJ) 13. versenynapja szerencsét, és ami ennél is fontosabb, Ollé Mónika remek szereplésének köszönhetően újabb aranyérmet hozott a TF-nek, amivel ismét az éremtáblázat élére ugrottunk!

Újra az Európai Egyetemi Játékok éremtáblázatának élén a TF

Úszóink csütörtökön is kitettek magukért. Ollé Mónika az 50 méteres pillangó döntőjében kitűnő teljesítménnyel lett első, megszerezve ezzel második arany-, összességében pedig negyedik érmét. Berta Barbara két számban is döntőbe jutott: 100 méter háton a 8. helyen ért célba, 50 méteren – ugyanebben az úszásnemben –a 4. lett, és épphogy lemaradt a dobogóról.

Tékvandósaink első versenynapjukon formagyakorlatokat mutattak be, és szép eredményekkel tértek haza. Szarka Tímea, illetve a Szabó testvérek egyaránt az 5. helyen zártak a Recognized Pomsae kategóriában.

Karatéban szintén formagyakorlatokat mutattak be, de csütörtökön csupán egy versenyzőnk lépett tatamira. Szilágyi Gergő a 8. helyen végzett, csüggedni azonban semmi okunk.

Újra az Európai Egyetemi Játékok éremtáblázatának élén a TF 2

Férfi kosarasaink megszerezték első győzelmüket a tornán: ellenfelük a házigazda Lódzi Műszaki Egyetem volt, amelyet 28 ponttal múltak felül (85–57). A srácok pénteken a bécsiekkel csapnak össze a 13. helyért.

forrás: TFSE | fotó: Borhi Mihály, MEFS

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!