Hírek

Új intézetigazgatók a Testnevelési Egyetemen

Négy intézet élére választott új igazgatót a Testnevelési Egyetem Szenátusa. Az október 4-én kiírt pályázatoknál három intézet esetében egy-egy pályázó adta be jelentkezését, amelyeket a Szenátus támogatott. A Tanárképző Intézet igazgatói posztjára hárman jelentkezetek, itt Dr. Tóth László pályázatát ítélte legalkalmasabbnak a Szenátus.    

Az egyetem legutóbbi szenátusi ülésének egyik legfontosabb kérdése volt, hogy a nemrég megválasztott új rektor, Dr. Sterbenz Tamás a modellváltás mentén jelentősen átalakuló intézményben milyen új vezetőtársakkal vág neki a következő időszak fontos feladatainak.

A Gazdaság és Társadalomtudományi Intézet intézetigazgatói posztjára egy pályázat érkezett, amelyet Prof. Dr. Géczi Gábor, a Sportmenedzsment Tanszék vezetője nyújtott be, és a Szenátus egyhangúlag támogatta.

A Sport- és Egészségtudományi Intézet intézetigazgatója – szintén egyedüli pályázóként – Bartusné Dr. habil. Szmodis Márta lett, ahogy a Sportági Intézet, intézetigazgatói posztjára is egy jelentkezés érkezett. Itt Dr. Ökrös Csabának, a Sportjáték Tanszék vezetőjének pályázata kapott ellenszavazat nélküli támogatást.

A Tanárképző Intézet intézetigazgatói posztjára három – ahogy Sterbenz Tamás rektor fogalmazott – szakmailag erős pályázat érkezett, így nem volt könnyű dönteni Budainé Dr. Csepela Yvette, Dr. Farkas Péter és Dr. Tóth László pályázata között.

A jelöltek meghallgatása után azonban a Szenátus Dr. Tóth László pályázatát ítélte a legjobbnak.   

Új intézetigazgatók a Testnevelési Egyetemen

A négy új intézetigazgatóval honlapunkon hamarosan interjút olvashatnak.

Munkájukhoz sok sikert és egészséget kívánunk!

kinevezés,Szmodis Márta,Ökrös Csaba,Tanárképző Intézet,Géczi Gábor,Sportági Intézet,Sport- és Egészségtudományi Intézet, Gazdaság és Társadalomtudományi Intézet,Tóth László