Hírek

Sterbenz Tamás lesz a TE új rektora

Elfogadta a Testnevelési Egyetem Szenátusának jelölését az intézményt fenntartó, közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítvány kuratóriuma, így a TE rektora Mocsai Lajost követően az eddigi általános rektorhelyettes, Sterbenz Tamás lesz.

Sterbenz Tamás lesz a TE új rektora

Ahogy arról korábban beszámoltunk: A Testnevelési Egyetem 2021. augusztus 25-i, szerdai szenátusi ülésén a jelöltek meghallgatása után a tagok arra tettek javaslatot, hogy a TE rektora Dr. habil. Sterbenz Tamás legyen.

A kuratórium egy nappal a Szenátus ülését követően egyhangúan úgy döntött, hogy elfogadja a TE Szenátusának szakmai javaslatát és Sterbenz Tamást terjeszti fel a köztársasági elnök számára az egyetem rektorának.

A matematika tanár, szakedző végzettségű, közgazdaságtudományi doktor Sterbenz Tamás Sopronban született, 1968-ban. Sportolóként válogatott kosárlabdázó volt, később a női válogatott szakmai munkáját is irányította, szövetségi kapitányként. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkáraként tevékenykedett 2007 és 2013 között. 2014 óta tölt be vezető pozíciót a Testnevelési Egyetemen, ahol általános rektorhelyettesként és a Gazdasági és Társadalomtudományi Intézet igazgatójaként is dolgozott. Nős, három gyermek édesapja.

A Testnevelési Egyetem új rektorával honlapunk hosszabb interjút is készít a napokban.

A kinevezéshez gratulálunk és jó munkát kívánunk!

Sterbenz Tamás lesz a TE új rektora

rektor,Sterbenz Tamás,szenátus,Testnevelési Egyetemért Alapítvány