Farkas Péter vezetésével ismét elindul a Nemzetközi Sportkapcsolatok–Sportdiplomácia szakirányú továbbképzés a Testnevelési Egyetemen.
A Testnevelési Egyetem által a Magyar Olimpiai Bizottság és a Külgazdasági és Külügyminisztérium együttműködésével megvalósuló Nemzetközi Sportkapcsolatok–Sportdiplomácia szakirányú továbbképzés célja olyan szakemberek képzése, akik a nemzetközi sportéletben magas szintű sportdiplomáciai ismeretek birtokában, a fair play szellemében képesek szolgálni a sport ügyét, és képviselni hazájuk érdekeit.
Farkas Péter, a képzés vezetője: „A Nemzetközi Sportkapcsolatok-Sportdiplomácia szak a TE legmagasabb szintű képzése a doktori iskola mellett, amelyre ennek megfelelően kiváló hallgatókat várunk. Az előző években ez várakozásainkat felülmúlva sikerült, kitűnő tudású és személyiségű hallgatók jelentkeztek a képzésre változatos szakterületekről. Az összekötő kapocs köztük az ambíció és a sport szeretete volt. Ez a színvonal nekünk, oktatóknak is óriási kihívás, egyben nagyszerű feladat. Egyetemünk mindig is híres volt kitűnő tanárairól, mellettük ezen a szakon a diplomácia, a nemzetközi kapcsolatok, a sportdiplomácia legelismertebb szakemberei is tartanak órákat. Reméljük, legközelebb ennek ön is részese lesz! Várjuk szeretettel!”
Dóczi Tamás: „A sport és a diplomácia a XXI. században sokféleképpen kapcsolódik. Változnak, bővülnek a célok, a formák, a résztvevők differenciálódnak. Ilyen körülmények között fontos, hogy azok, akik e globális sportvilágban, nemzetközi területen szeretnék megtalálni és megállni a helyüket (sportszervezetekben, kormányzati pozíciókban), tisztában legyenek a globális sportrendszer komplexitásával, a sport társadalmi és diplomáciai szerepének sokrétűségével, valamint azzal, hogy a rendszer szereplőinek működését, döntéseit és fejlődését milyen keretek, szempontok és érdekek határozzák meg. A Nemzetközi Sportkapcsolatok-Sportdiplomácia képzés az ehhez szükséges tudományos-szakmai-gyakorlati kompetenciák fejlesztését célozza.”
Dr. habil. Kádár Judit Ágnes: „A sportdiplomácia a sport felől erősíti a nemzetközi gazdasági, kulturális és politikai kapcsolatokat időnként ott is, ahol más területek átmenetileg nem hatékonyak. A nemzetközi kapcsolatok felől a sport kiugróan dinamikus és pozitív terület, amely főként az úgynevezett soft diplomacy által gazdaság-élénkítő, segíti a regionális egyenlőtlenségek leküzdését és az emberi esélyegyenlőség megvalósítását. A hallgatók már jelentős szakmai tapasztalattal felvértezett ambiciózus emberek, a képzés pedig nagyon színes, interdiszciplináris, így mindenki megtalálja a számára érdekes területet, és elismert szakemberektől sajátíthatja el a kevésbé ismert területek releváns tudását is. Önismeret- és fejlesztés szempontjából új készségek, kihívások és problémamegoldás áll a képzés középpontjában."
Dr. Sterbenz Tamás: „Képzésünket ajánljuk minden olyan sportszakembernek, aki szeretne megismerkedni a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi sport fejlődésével és jelenlegi helyzetével, a diplomácia történelmi, szervezeti és jogi szempontjaival, valamint annak alkalmazásával. A program diplomásainak a képzés lehetőséget nyújt a professzionális tudás és készségek felhasználására a sportpiac különféle szegmenseiben.”
A képzés részleteiről itt olvashat.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.