Újra diplomaosztó a Testnevelési Egyetemen!
2021. július 12.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A koronavírus-járvány miatt 2020-ban elmaradt a Testnevelési Egyetem talán legszebb ünnepsége, a TE Szenátusának nyári, nyilvános oklevélátadó ünnepi ülése. 2021. július 10-én azonban több mint 300 hallgató személyesen vette át oklevelét. Az eseményen Mocsai Lajos rektor elmondta, hogy benyújtotta a rektori pozícióról történő lemondását, amely Dr. Áder János köztársasági elnök határozatával lép hatályba.

A Testnevelési Egyetem diplomaosztója komoly érdeklődés mellett zajlott.

Az eseményen részt vett az egyetem vezetősége mellett Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Dr. Hankó Balázs felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. Mellettük Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos rektor, Dr. habil. Sterbenz Tamás általános rektorhelyettes, Prof. Dr. Hamar Pál oktatási rektorhelyettes és Dr. Lacza Zsombor tudományos rektorhelyettes foglalt helyet a MOM Sportban tartott rendezvény emelvényén.

Újra diplomaosztó a Testnevelési Egyetemen!

A terem megtelt, a hallgatók, a családtagok és a barátok mellett a TE számos oktatója is személyesen megjelent a diplomaosztón, ahogy a szakvezetők is, akik a diplomák átadásánál - a rektor mellett - kézfogással üdvözölték a diplomát, oklevelet szerző végzett hallgatókat. 

Mocsai Lajos megnyitó beszédében kiemelten köszöntötte a diplomát szerző hallgatókat, felhívva a figyelmet arra, hogy a Testnevelési Egyetemen oklevelet szerzők közös felelőssége a nemzet egészségének megőrzése.

„Ennek a tudományterületnek a méltó képviselete igen fontos. Egyetemünk fejlesztése mellett célunk, hogy az itt oklevelet szerzők a teljes életben, tehát a gyerekkortól az aranykorig részt vegyenek a testkultúra fejlesztésében, hogy a nemzet megfelelő ellenálló képessége, ha úgy teszik, immunrendszere fejlődjön. Fontos, hogy növekedjen a betegség nélkül töltött évek száma, de természetesen a sporttevékenység is az, mert a világ élsportjában helyt kell állni és ebben meghatározó szerep hárul önökre. A múlthoz méltóan, meghatározó teljesítményt kell itt is nyújtani.”

Újra diplomaosztó a Testnevelési Egyetemen

A Testnevelési Egyetem rektora kiemelte, az intézmény életében a mostani időszak a Klebelsberg Kuno nevéhez fűződő intézmény-alapításhoz mérhető, mert a modellváltás mellett komoly szakstruktúraváltás is zajlik az egyetemen.

„A legfontosabb a konkurencia, mert abból alakul ki minőség” – reflektált Mocsai Lajos az egyetem hazai oktatásban betöltött szerepére, a német hozzáállást, gondolatiságot idézve.

Ezt követően Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos bejelentette, hogy visszaadja rektori mandátumát, miután elfogadta a Testnevelési Egyetemet 2021. augusztus 1-től fenntartó, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány kuratóriumi elnöki felkérését. Beszédének végén gratulált a végzett hallgatóknak és sok sikert kívánt az életben.

Az ünnepségen beszédet mondott még Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Dr. Hankó Balázs felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár.

Ezt követően átadásra került Werner István gyémántdiplomás testnevelő tanár, a Föld-Trans Kft. tanácsadójának ötlete nyomán a „Föld-Trans szociális támogatás az eredményesebb tanulmányi- és sporteredmények eléréséért” ösztöndíj, amelyet az osztatlan testnevelő, gyógytestnevelő-egészségfejlesztő képzésben részt vevő hallgatók nyerhetnek el. Ezúttal Varga Barbara, Kyparissi Vassiliki, Divinyi Dalma és Czuffer Attila részesült elismerésben.

Újra diplomaosztó a Testnevelési Egyetemen!

Az ünnepség a habilitációs oklevelek átadásával folytatódott. Prof. Dr. Hamar Pál a Habilitációs Bizottság tagja vezette le az avatási szertartást és ezt követően a Testnevelési Egyetem ismert oktatója, Dr. habil. Lénárt Ágota és Dr. habil. Németh Zsolt vehették át az egyetem rektorától habilitációs oklevelüket. Lénárt Ágota 1991-ben pszichológusként diplomázott, 1996-ban hagyományos doktori, 2001-ben PhD fokozatot szerzett, a mikromozgások tanulásának és szerveződési folyamatának optoelektronikai vizsgálatával. 2006-tól tanszékvezető a Testnevelési Egyetemen. Németh Zsolt 27 éve oktat a felsőoktatásban BA és MA képzéseken magyar és angol nyelven, a közel három évtized alatt 65 saját fejlesztésű tárgyat, tematikát dolgozott ki, valamint 10 angol nyelvű kurzuson oktatott, illetve oktat jelenleg is. 20 éven át tevékenykedett labdarúgó edzőként.

A diplomaátadó ünnepségen, a Hallgatói Önkormányzat döntése nyomán, immár széles nyilvánosság előtt vehette át a 2020/21-es tanév „Az év oktatója” címét, Dolnegó Bálint.  

Ezt követően került sor a diplomák átadására. A végzős hallgatók kérelmét Szekeres Lilla MSc Rekreáció szakon végzett hallgató terjesztette a Szenátus elé, az eskü szövegét Dr. Nyilas István BA Edző szakon, sportlövészet sportágban végzett hallgató olvasta elő és végül a hallgatók nevében Szaplonczay Makrina friss diplomás MSc Rekreáció szakos hallgató búcsúzott az intézménytől.

A diplomák átadása több mint egy órán át zajlott. Az ünnepi esemény pedig ezúttal kesztyűfeldobással és nagy melegben zárult.

Újra diplomaosztó a Testnevelési Egyetemen!

Ahogy az ünnepség végén a moderátor, Mezei Dániel is elmondta:

Gratulálunk a Testnevelési Egyetem valamennyi végzett hallgatójának frissen szerzett diplomájához. Kérjük őket, hogy az itt eltöltött éveket szép emlékként őrizzék meg emlékezetükben, és a jövőben is tartsák erősen kötődésüket alma materükhöz!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!