# Föld-Trans Kft.

Az idén nyáron immár negyedik alkalommal adják át a TF-en 1959-ben végzett Werner István, valamint Tóthné Csapó Krisztina válogatott úszó, fitnesz Európa- és világbajnok által megalapított szociális ösztöndíjat.

Július 8-án, szombaton tartották utoljára a MOM Sportban egyetemünk nyári diplomaátadó ünnepségét. A rekordlétszámú eseményen – amely a TF szenátusának ünnepi ülése is volt egyben – 405 hallgató vette át diplomáját.

A koronavírus-járvány miatt 2020-ban elmaradt a Testnevelési Egyetem talán legszebb ünnepsége, a TE Szenátusának nyári, nyilvános oklevélátadó ünnepi ülése. 2021. július 10-én azonban több mint 300 hallgató személyesen vette át oklevelét. Az eseményen Mocsai Lajos rektor elmondta, hogy benyújtotta a rektori pozícióról történő lemondását, amely Dr. Áder János köztársasági elnök határozatával lép hatályba.

Öt TE-hallgatónak adott át szociális ösztöndíjat a Testnevelési Egyetem rektora, amely eredményesebb tanulmányi és sporteredményük elérését segíti a 2020/2021-es tanévben. Az ösztöndíj létrehozása a Föld-Trans Kft. támogatásával valósult meg, és a cég, valamint az egyetem közös ötlete volt.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!