A kormány idén nyártól újjáéleszti a vándortábor-programokat, ennek keretében július és augusztus között gyalogos- és vízivándor-táborokat indítanak felső tagozatos, illetve középiskolás diákok számára. A nagyszerű kezdeményezésben a Testnevelési Egyetem szerepe jelentős.
A programot bemutató szerdai sajtótájékoztatón Révész Máriusz, a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos elmondta, az új rendszer leegyszerűsíti a tanárok munkáját, a gyerekek és a szülők számára pedig anyagi szempontból egy vonzó lehetőséget nyújt. Hozzátette, nagy hangsúlyt fektetnek a kísérő tanárok képzésére, amelyben a Testnevelési Egyetem (TF) nyújt kiemelt támogatást – ahogy Mocsai Lajos rektor kiemelte – egy hamarosan kialakítandó képzési tartalommal és tantárgyi tematikával, amely minden szempontból segíti az új rendszert működését, és amelyen már dolgoznak a Testnevelési Egyetem oktatói.
Mocsai Lajos elmondta, hogy egy egyhetes gyalogos vándortábor 21 ezer forintba kerül egy diák részére – szállással, napi egyszeri meleg étkezéssel -, míg a hatnapos vízitúrák 17 500 forintba, ami rengeteg gyermek számára teszi leérhetővé ezt a nagyon szép lehetőséget. A TE rektora hozzátette, hogy első körben a gyalogos, illetve a vízi vándortáborokra is 500-500 pedagógust készítenek fel, akiknek az elméleti képzése az egyetemen zajlik, majd a szakszövetségek (az erdészeti és a kajak-kenu) segítségével tesznek szert a gyakorlati tudásra. Megjegyezte, a vándortáborok több szempontból is rendkívüliek, hiszen a gyerekek földrajzi, történelmi és kulturális szempontból is megismerik az országot, másrészt pedig komoly fizikai igénybevételnek teszik ki magukat. A vándortáborokra 20-40 fős diákcsoportok jelentkezését várják, maximális létszám esetén négy pedagógus kíséri majd a gyermekeket, ők bruttó tízezer forintos napidíjat kapnak.
A gyalogos útvonalakat Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára mutatta be. Öt útvonalat jelöltek ki, a Pilisben (Visegrád-Csobánka 86 km), a Mecsekben (Pécs-Pécsvárad 78 km), a Mátrában (Sirok-Tar, 62 km), a Börzsönyben (Diósjenő-Bernecebaráti 55 km) és a Bakonyban (Bakonybél körtúra 65 km). Hozzátette, egy-egy vonalon három, négy vagy öt táborhely lesz.
A vízi útvonalakat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség segítségével alakították ki, és Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok kajakos mutatta be: a Dunán (egy 110 és egy 80-100 km-es) és a Tiszán (egy 141 és egy 106 km-es) egyaránt két-két vándortúrát indítanak.
Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke hangsúlyozta, könnyen és jól össze tudták hangolni a gyalogos és a vízi vándortáborokat, nekik mindössze annyi a feladatuk, hogy erre az időszakra életre szóló élményt adjanak a gyerekeknek. A szervezet első embere megjegyezte, egy kis meglepetéssel is szolgálnak a fiataloknak, ugyanis elkészült az az applikáció, amellyel meg lehet tervezni a túrát, s akár a várható időjárásról, a vízállásról vagy a közeli turisztikai látványosságokról is be tudnak szerezni különböző információkat.
forrás: MTI | kép: kajakkenusport.hu
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.